Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)
Gyorsuló ritmusban - Harc az Atlanti-óceánért
Harc az Atlanti-óceánért rany! Ez a bűvös csengésű szó úgy suhant végig 1851-ben az észak-amerikai kontinensen, mint egy láthatatlan hurrikán, és amerre elvonult, emberek százezreit tépte ki otthoni tájak gyökereiből, és repítette Kaliforniába, az ígéret földjére, ahol alig három évvel előbb bukkant rá először egy ácsmester egy tompa fényű, csillogó rögre, és megdöbbenve suttogta: arany! Türelmetlen tömegek tolongtak a gyors meggazdagodás reményében a keleti partvidéken - mindenki hajóra várt. Éppen ez az utazási téboly bontakoztatta ki a gyorsjáratú vitorlás hajók aranykorát! A korszak különleges vitorlázatú, elegáns hajói, a klipperek lázas gyorsasággal épültek, és New Yorkból, Bostonból elszánt kitartással szállították több mint háromhónapos hajóúton a dél-amerikai földrész megkerülésével a reménykedő szerencsevadászokat San Franciscóba. Az aranyláz forgószele átviharzott az Atlanti-óceán túlsó partjára is, és a vén Európában szintén özönlöttek a kivándorlók seregei a legnagyobb tengeri kikötőkbe. Az amerikai Edward Collins vadonatúj gőzhajói tehát nem véletlenül jelentek meg éppen Behajózásra várnak a kivándorlók Cork kikötőjében. Az európai munkanélküliség és az amerikai aranyláz emberek százezreit űzte az Atlanti-óceán túlsó partjára ebben az időben az óceánon. “Sebesség és luxus” - ez volt a társaság jelszava, és a 91,4 méter hosszú, 2800 tonnás úszó óriások meg is feleltek ezeknek az igényeknek. Az Arctic, az Atlantic, a Baltic és a Pacific egymással versenyezve száguldott az óceánon át, gőzgépeik túlerőltetve éjjelnappal zakatoltak, csakhogy a hajók pontosan betartsák az előírt menetrendet. Egy Collins-hajón kétszáz első osztályú utas gőzfűtésű kabinokban tehette meg a kéthetes utat, még fodrászszalon is volt részükre, sőt külön fürdőszobák várták a parti kényelemhez szokott pénzes előkelőségeket. S a fedélzetközökben? Ott szorongott az igazi tömeg: imbolygó olajmécsesek fényénél, durva deszkákból összerótt ágyakon az utolsó fillérjeiket feláldozó kivándorlók. IjJ/ dward Collins tehát kesztyűt dobott az JLé,amerikaiak nevében a Cunard hajóknak (amelyek ekkor már angol pénzügyi érdekeltséget képviseltek), és 1851-ben a Pacific 13,02 csomó (24,15 km/ó) átlagsebességgel New Yorkból Liverpoolba hajózva elhódította a híres Kék Szalagot is a Cunard Társaság Asia nevű hajójától. Az Atlanti-óceán legsebesebb hajójának büszke címe természetesen egyre több embert vonzott Collins óceánjáróira, így 1852-ben már ötven százalékkal több első osztályú utassal keltek útra az amerikai hajók, mint az egy évtizede megbízható sebességgel közlekedő angol Cunardok. Tovább csigázta a tömegek nyugtalan érdeklődését 1852-ben az a hír, hogy a messzi Ausztráliában is hatalmas aranylelőhelyek várják a vállalkozó kedvű szerencsevadászokat. Még az óriási Great Britaint is azonnal elindították a tulajdonosok a távoli útra, holott Brunei nem ilyen megpró-
