Greguss Ferenc: Élhetetlen feltalálók, halhatatlan találmányok. 3. kiadás (Budapest, 1997)
Nyitány gőzgépekre - Felszáll a füst
sárkányszerü masina fölemelkedéséhez? “Heves szél; ez az ilyen tárgyakra erős hatást gyakorol; csöndes időben viszont jobban teszi az ember, ha nyugalmas és alázatos lélekkel a földön marad...” Mégis akadtak, akik alázatos lélekkel inkább fölfelé törekedtek, így a meleg levegős léggömböt voltaképpen többször is föltalálták a század folyamán. 1731-ben például az oroszországi Rjazanyban Krjakutnoj írnok emelkedett a magasba egy ilyen összebarkácsolt szerkezettel: “Ladbát csinált, hatalmasat, felfújta füsttel, undorítóval és bűzössel, hurkot készített és beleült.” Amikor azután a ballon sodródni kezdett a szélben, állítólag beleütközött a templomtoronyba. A feltaláló így épségben lemászhatott az épületről, de ördögi praktikái miatt menekülnie kellett a városból. 11 árom évtizeden át folytak még a józan HL és bolondos próbálkozások, amikor a tudomány váratlanul olyan meglepetéssel szolgált, amiről akkor még senki sem sejtette, hogy a megoldáshoz vezet. 1766-ban Henry Cavendish angol tudós gázokkal kísérletezve fölfedezte a hidrogént: amikor kénsavat csöpögtetett vasreszelékre, “éghető levegő” keletkezett. A különös gázról egyebek között megállapította, hogy rendkívül könnyű, egy köbméterének tömege mindössze 89 gramm (mai értékkel), holott ugyanilyen térfogatú levegő a laboratóriumban 1,3 kilogramm. Cavendish később szép értekezést írt kísérleteiről, de eszébe sem jutott, hogy a könnyű gáz és a repülés ősi gondolata valamilyen módon összefüggésbe hozható. Hiába, feltalálónak születni kell! 1768-ban más irányban is érdekes lépés történt, igaz, csak elméletileg. A. J. Paucton francia fizikus a légcsavarok szerkesztésének matematikai elemzését tette közzé, és közben megemlítette a különös lehetőséget: “Az embernek elég ereje van ahhoz, hogy testsúlyát felemelje. Ha tehát oly gépezetet adunk a kezébe, melynek révén egész erejével és ügyességével a levegőre ható erőt tud kifejteni, akkor a gépezet segítségével a levegőbe fog emelkedni...” Sokáig kísértette a feltalálókat ez a téveszme (a bravúr csak századunkban sikerült a legutóbbi években), ezért kísérleteztek konokul mindenféle csapkodó szárnyakkal. Maga a légcsavaros elképzelés ezekhez képest lényegében nem volt rossz, csak éppen motor is kellett volna hozzá. Sohasem tudja felvenni a versenyt az ember a madarakkal - ez volt az általános vélemény még két évtizeddel később is, ezért 1781. augusztus 28-án, amikor az olvasók kinyitották a Journal de Paris legfrissebb számát, csak mosolyogtak Jean- Pierre Blanchard úr bejelentésén, hogy pusztán izomerővel hamarosan “úgy repül, akár a holló”. Joseph Lalande-ot, a híres francia csillagászt azonban elfutotta a méreg. Nyílt levele a lap 1782. május 23-i számában jelent meg: “Oly régen és oly sokat írogatnak repülőgépekről és varázsvesszőkről, hogy az embernek már-már azt kell gondolnia, el is hiszik mindezt a sületlenséget. Matematikai szigorral bizonyítást nyert, hogy az ember nem emelkedhet föl a levegőbe, és nem is tudhat ott fönt maradni... Csupán tudatlan bolondok bízhatnak ilyen képtelen ötlet megvalósításában.” Teljesen igaza volt az akkori tudósnak az izomerejű repülési kísérletekkel kapcsolatban. De más lehetőségre nem is gondolt. Ehhez olyan álmodozókra volt szükség, mint amilyenek a Montgolfier fivérek voltak. 106
