Karlai K. Károly: A címerekről. A címer története, fejlődése. A címertan mai szemmel (Amsterdam, 1985)
Első könyv - II. rész. Címertani (heraldikai) ismeretek
A pajzsmezőn látható ábrákat két főcsoportra osztjuk: a. ) Az osztott pajzs és abból kialakult mesteralakok b. ) A címerképek A mesteralakok, herold alakok azok, amelyek a pajzsnak vonalakkal való osztásából keletkeznek" (Aldásy). Ezeket az osztásokat a heroldok a „címermesterek” szabályozták és tartották nyilván, róluk nevezték el „mesteralakoknak”. A számtalan kutató természetesen ezt a csoportot újra alcsoportokra osztotta: főalakok, mellékalakok és felosztott alakok. Ez utóbbi két csoport tulajdonképpen a számtalan variációból jött létre. Csak példákkal illusztrálom. A lényeg a főalakon van, mert ez nemzetközileg is elfogadott alapfelosztás,és kiindulási pontja a címerleírásnak (blazon, Blasoniren). A címerleírással megfelelő fejezetben még foglalkozunk. A címerképeket ugyancsak felosztják: természetes képek, mesterséges alakok, fantasztikus figurák - szörnyek, és még számtalan alcsoportra. Egy kép magáért beszél és érthető, gondoljuk. De nem így van a heraldikában. A kép elhelyezése a címerpajzson, az ábrázolt személy, állatalak vagy tárgy, csak bizonyos beosztás és szabályok alapján történhet. Vizsgáljuk meg közelebbről az osztott pajzs és abból kialakult mesteralakokat, valamint a címerképeket. Az osztott pajzs és abból kialakult mesteralakok A magyar heraldika klasszikusai az osztott pajzs és a mesteralakok között nem tesznek különbséget. Igen helyesen, mert végeredményképpen az osztott pajzs is egyszerűbb mesteralak. Abból az elgondonlásból kiindulva, hogy az olvasó a későbbiekben idegennyelvű heraldikai munkákat is- kézbevesz, úgy vélem helyes, ha mégis a nyugati heraldikában meghonosodott felosztásból indulok ki, mely szerint megkülönböztetünk osztott pajzsot (1. tábla) és mesteralakokat (II. és III. tábla). Számos elismert heraldikai szakmunkában kerestem az osztott pajzs és a mesteralakokat megkülönböztető meghatározást, sőt kiváló heraldikusok sem tudtak feltett kérdésemre szabatos elhatárolást adni. „Ez a feolsztás, tehát így van!” kellene elfogadnunk. Ugyanis annyi a kivétel és változat, hogy egyik meghatározás sem fedi pontosan a csoportosításokat. Gondolom megközelítjük a különbséget, ha azt mondjuk, hogy osztás esetén, egy vonal mentén az egész pajzsot betöltő máz máz mellett áll, és akkor válik mesteralakká, ha a szín önálló geometriai test formájában jelenik meg, mintegy rátéve a pajzsra. Ez nem egy meghatározás, csak iránytű szemléletünk számára. Feltételezhetően más szemlélet is hozzájárult a pajzsosztás (síkban történő ábrázolás) és az azokon alkalmazott mesteralakok megkülönböztetéséhez. Erre mutat az, hogy régebben a címerpajzs ábrázolásánál nagy súlyt helyeztek a vonalak árnyékolására. A kiindulási pont az volt, hogy eredetileg több összevarrt bőrrel vagy szövetdarabbal borították be a pajzsot. Ez a ráfeszített, esetleg több színű anyag egy síkot képezett a pajzson, tehát nem volt árnyéka. Viszont ha bőrt vagy más kivágott anyagot, alakot helyeztek a már bevont pajzsmezőre, akkor az szintben a pajzsmező felett lévén (tehát már nem egy síkban a pajzsmező bevonatával) árnyékot vetett. Ez esetben a figurának a világossággal ellenkező oldalát vastagabb vonallal kell jelölni. Ábrázolásoknál szabály, hogy a fénynek mindig jobbról és felülről kell esnie. Tehát a pajzs baloldala (a szemlélő részéről a jobb oldal) árnyékolt. Ezt a szabályt 91
