Karlai K. Károly: A címerekről. A címer története, fejlődése. A címertan mai szemmel (Amsterdam, 1985)
Első könyv - I. rész. A címertanról
A lovagkor vadhajtása a bérharcos lovag, a condottieri. Erre a jellegzetes Itáliából elterjedt jelenségre talán az a magyarázat, hogy ahogyan a cserekereskedelem helyébe a pénzgazdálkodás lépett, úgy a birtokhűbért szabad földek hiányában a sűrűnlakott Itáliában a pénzhűbér váltotta fel. Az általános heraldika nem sok figyelmet szentel ennek a sajátos itáliai jelenségnek, amely úgy kultur-, mint kortörténeti szempontból velejárója a kor címerképének. A nagyszámú itáliai címerek túlnyomó része e korból származik, és a condottierik kapták vagy adtak. Magyar vonatkozásban, királyaink szoros itáliai kapcsolatai révén felfogás és kifejezési mód tekintetében kimutatható az itáliai reneszánsz hatása. (1307-14Ö0 az Anjouk, Zsigmond és Mátyás király kora.) A történelmi események megértéséhez a történteket a maguk korúban kell szemleim. Elősegíti a megértést, ha párhuzamot vonunk a korabeli magyar történelemmel. Sajnos minden szépet, amit az ember alkot, végül ő maga rombol le, mert az alkotás magával hordja árnyékát is. Az idők folyamán a lovagkor arculata is megváltozott. A XII. XIV. század nemes lovagja enged elvi merevségéből, és alkalmazkodik az új korszellemhez. A lézengő, magára maradt vagy hibája miatt kitagadott lovag megsarcolta a vándor kereskedőket, és a rablólovag sem ismeretlen fogalom. Minden korban, minden társadalom peremén megjelennek a gonosztevők. A rablólovagok törvények kívül álló személyek. Ezzel szemben a condottierik új tömegmozgalmat, az akkori társadalomban meghonosodott és elfogadott életformát képviselnek, és a mozgalom élén lovagok állanak. A német nyelvterületen Észak-Európában a lézengő lovagokat lovagrendekbe tömörítenék. Más volt azonban a helyzet Dél-Európában az állandó háborúskodás és gyorsan változó politikai helyzet miatt. Hawkwood esetében látni fogjuk, a kóborló nemes lovagok szolgaikkal és a hozzájuk csatlakozott népség-katonasággal kisebb-nagyobb hadsereget alkottak, és rabolva, fosztogatva olyan területre igyekeztek eljutni, ahol az ellenük fellépő központi hatalom gyenge volt, vagy éppenséggel hiányzott, mint az itáliai félszigeten. E térség a maga városállamocskáival ideális vadásztehiletnek kínálkozott. Machiavelli szerint: ,^4mikor Itália majdhogy egészen az Egyház és egy pár köztársaság kezébe kemlt, a papok és polgárok, akik nem voltak fegyverforgatáshoz szokva,- katonákat béreltek.” A harcedzett lovagokból és kíséretükből álló csoportok, —mai értelemben „hivatásos" katonák - érdekeik védelmében egyesültek, és vezért választottak. Ez a vezér a csoport - a compania-erejét, fegyverzetét bérbeadta a legtöbbet kínáló városállamnak. Hol ennek, hol annak szolgáltak fizetség szerint. A conducere latin szóból származó olasz kifejezés „condótta” vezetést, menetet jelent, és a condottieri vezetett, irányított zsoldost. A jól jövedelmező vállalkozásokhoz Európa minden részéből özönlöttek a lovagok és csatlósaik. A condottieri sereg túlnyomórészt nemzetközi volt. Angolok, catalánok, svájciak, németek verődtek össze u.n. kompániákba. A condottierik alkalmazásának eredete 1124-ig nyúlik vissza. Az első nagy condottieri Roger di Flor volt (1260—1306), a „nagy compánia” megszervezője. Őt követte mint választott vezér Ürsligeni Werner ebben a tisztségben, akit Nagy Lajos királyunk is felbérelt serege kiegészítéseképpen 1348-ban nápolyi hadjárata alkalmával. A „nagy compánia” fontos szerepet játszott ebben a hadjáratban, és 1351 -ig állt magyar szolgálatban, anukoris Nagy Lajos békét kötött Nápolyi Johannával, öccse gyilkosával. A békekötést a hadseregben kitört pestisjárvány is sürgette. 41
