Karlai K. Károly: A címerekről. A címer története, fejlődése. A címertan mai szemmel (Amsterdam, 1985)

Második könyv - II. rész. Függelék, beszélgetés az olvasóval

I. Károly adományozta három strucctoll azonban igazolja a közös ősi származást. Sajnos nem volt módomban megtudni, hogy a Komárom megyei Pázmányok címerei között előfordul-e holdsarlós-csillagos, de ez nem változtat a lényegen, mert az tény, hogy ebből a családból származók ma is élnek, és használják a húsz év hiján ezeréves Pázmány nevet. Valószínűleg más ágai is léteznek a Pázmány családnak, sőt léteznek Pázmányiak, akik valószínű Pázmány nevű helységből származnak. Én a panaszi és a laki-szilasi ágat ragadtam ki, annak bizonyítására, hogy léteznek ilyen régi családi neveink. Érzékeltetni kívántam, hogy milyen problémák merülnek fel a címerekkel kapcsolatban. Több különböző nevű csalad hordhat azonos címert, ugyanakkor egynevű család tagjai különböző címereket vi­selnek. Az elmondottakat a lehetőségek határai közé szorítottam, és természetesen igen sok részletkérdésről nem szólhattam. A Pázmány család története több kötetes munkát igényel. Mint jeleztem, nem is volt szándékomban a tárgyba - a közös érdeklődést érintő ténye­ken túlmenően - belemélyedni, A Pázmány nevet az idézetekben az eredeti szövegnek megfelelő formában írtam. Esetleges helytelen következtetéseimért minden Pázmányt megkövetek. 375

Next

/
Thumbnails
Contents