Karlai K. Károly: A címerekről. A címer története, fejlődése. A címertan mai szemmel (Amsterdam, 1985)
Második könyv - II. rész. Függelék, beszélgetés az olvasóval
Az általánosan elterjedt,hosszúkás normann pajzsba - mint említettük - nehéz volt elhelyezni a lépegető oroszlánt, és ezért álló (kapaszkodónak is nevezik) formában kellett elhelyezni. Ez azonban nem ment könnyen. Az átmeneti korszak ábrázolásai tanúskodnak erről. Másrészt egy új nehézség is felmerült. A lovas a pajzsot tengelyében nem merőlegesen tartja a néző elé. hanem megdöntve. A címertervezők nehéz helyzetbe kerültek. Másrészt a döntött pajzs lehetőséget adott egy félig ágaskodó megoldáshoz, szinte átmenetet képezve a lépegető és az ágaskodó oroszlán között. A döntött pajzson való ábrázolás nem vált általános szokássá, de elég gyakran találkozunk vele éppen a leghíresebb rajzolóknál, pl. Cehénél, aki mint herold éppen Flandria és Brabant területén, tehát az ágaskodó oroszlán szülőföldjén működött, a zürichi címertekercsen úgyszintén. Kezdetben sok kezdetleges és primitívnek ható címerkép készült, de azért ne becsüljük le a középkori rajzolókat, akadt közöttük szépszámmal kiváló művész,fejlett esztétikai és formaérzékkel. A torz rajzok oka abban keresendő, hogy nem természethű mintakép állt rendelkezésükre, élő oroszlánt sohasem láttak, hanem elképzelés vagy helytelen ábrázolások alapján voltak kénytelenek tervezni, rajzolni. A pajzsba kényszerített ágaskodó figura, melynek néha alig van köze a valódi oroszlánhoz, a legelterjedtebb heraldikai állatkép éppen úgy, mint a szembenéző változata, a leopárd vagy párduc. Ha az oroszlán fejét oldalnézetben ábrázolják, azaz előre néz, akkor oroszlán, ha elfordítja a fejét, és ránk tekint, akkor leopárd, magyarul párduc. Miért? Erre nincs megnyugtató magyarázat, elfogadott heraldikai meghatározás. A lépegető keleti vagy normann oroszlán hamarosan teljesen helyet adott az ágaskodó oroszlánnak a kontinensen. Rengeteg válfaja ismeretes, és a heraldikában a címerképeknél tárgyalják. Elterjedésére jellemző a gúnyos francia mondás, hogy „akinek nincsen címere, az oroszlánt tesz a pajzsába”. Eredeti címerek esetében az oroszlán ábrázolási formájából a címer korára is következtethetünk. Későbbiekben a címerfestés művészetté vált, és fontosabb volt a kép - ez esetben az oroszlán - esztétikai egyensúlya, mint a természetes tartása. Az oroszlán testtartásának sematikus ábrázolása koronként. A. Korai gótika. XIII.-XIV. sz. B. Átmenet a korai gótikából. C. Késő gót forma. XV. sz. D. A reneszánsz élethübb ábrázolása. XV. -XVI. sz. Az oroszlán alsó jobb lába a természetes tartásnak megfelelően kisebb, miáltal az egy lábon táncoló állatképből egy két lábon álló, támadó, a természetes tartást megközelítő oroszlán lesz. 350
