Karlai K. Károly: A címerekről. A címer története, fejlődése. A címertan mai szemmel (Amsterdam, 1985)

Második könyv - II. rész. Függelék, beszélgetés az olvasóval

Feltételezve, ha oroszlán lenne az Arpád-ház jelképe első ismert címereiket megelőzően is, akkor hasonlóképpen kellene elképzelnünk az ábrázolást. Párhuzamos példa erre Gvula kán jó megérzéssel rekonstruált címerképe. Fantázia szülötte elképzelés az Árpádok re­konstruált cimerképére az esetben, ha bizo­nyítható lenne, hogy az oroszlán volt a jel­képük. Az oroszlán testtartása megfelel Imre király pecsétjén látható ábrázolásnak. Az állatkép szándékosan nincsen archaizálva. Gyük kán (1224) rekonstruált címerképe László Gyük nyomán. Az Árpád-házi oroszlán-elképzelés kutatói teljesen figyelmen kívül hagyják a mind job­ban előtérbe nyomuló és majdhogy bizonyítható Arpád-ház - Attila családi kapcsolatot, mely esetben az Árpádok totemállata a turul! Úgyszintén az Arpád-ház ismén eredetmon­dája is (Emese és a turul) erről tanúskodik. Feltűnő és kérdéses, hogy az Árpádok miért ragaszkodtak első címereikben a négylábon lépegető, általunk .keletinek” jelzett oroszlán*ábrázoláshoz. Közvetlen szomszédságunkban egy félévszázaddal megelőzően megjelent már az ágaskodó „brabanti” oroszlán-ábrázolás. Ágaskodó brabanti oroszlánt használt akár mint pecsét, jelzés vagy már mint címer: Henrik szász és bajor herceg (1114-1146) Henrik,az Oroszlán (Heinrich der Löwe, 1129-1195) Welf toskanai őrgróf (1156-1163) II. Ottó stíriai őrgróf (1159) (oroszlánból stilizált párduc.) 1 150 után pedig rohamosan elterjed az oroszlános címer a Welfekkel rokon vagy velük szolidáris Brabant és Flandira területén, sőt átterjed a mai Bajorország és Ausztria terüle­tére is. A kútforrások nem egyeznek meg az elsőbbség, a megjelenés sorrendje tekintetében. A legújabb szakirodalom pedig teljesen mellőzi ezt a kérdést, ezért mi is eltekinthetünk a további felsorolástól. Amikor Imre királyunk 1202-ben hét, II. Endre pedig 1223-ban kilenc lépegető orosz­lánt vesz fel címerébe, az ágaskodó brabanti oroszlán-ábrázolás már Európa-szerte közismert. Ezért valószínűnek látszik, hogy a hét, illetőleg kilenc oroszlánt céltudatosan ábrázolták keletiesen. Ismerték a törzsekre vagy azok területeire vonatkozó szimbólumot olyan formá­ban, mint ahogyan azt addig is használták. 337

Next

/
Thumbnails
Contents