Karlai K. Károly: A címerekről. A címer története, fejlődése. A címertan mai szemmel (Amsterdam, 1985)
Második könyv - II. rész. Függelék, beszélgetés az olvasóval
Helgö és Gotlandban talált leletek bizonyítják, hogy a vikingek, normannok már a VII. sz.-ban kapcsolatban voltak a Káspi-tenger és az Indiai-óceán térségében lakókkal (R. Pörtner). Az arab kereskedők eljutottak egészen Kievig, de még valószínűbb érintkezési területnek tekinthetők a Káspi-tenger és a Fekete-tenger partvidéke, melynek északi peremén számtalan cserepiac volt. Kiindulási pontunkat az oroszlánbőr képezi, mint hatalmi jelvény, és nem az oroszlánábrázolás, amely mint élő vad, ismert volt az ókorban Kínától Kis-Ázsiáig, Rómában is. Nyugat-Európa kialakulása idején aligha jutott élő oroszlán az angol vagy skandináv partokra, és a keresztes hadjáratokig a Közel-Keletet csak közvetve, hallomásból ismerték. A normann-arab, normann-magyar kapcsolatok közismertek. Kölcsönhatások fegyverzet és egyéb téren kimutathatók. A külföldi, főleg skandináv tudományos irodalom behatóan foglalkozik a normannok kelet-európai szerepével. Magyar részről is figyelemreméltó kutatás folyik e téren. Normann, viking kapcsolatokra tehát e helyen szükségtelen bővebben kitérni annak megállapításához, hogy úgy a magyar, mint e térségben élő más nép ismerte az oroszlánt, és valószínű, hogy innen került messze északra. A normann oroszlán további esetleges szerepére és hatására a heraldikai címerkép kialakulása során még részletesen visszatérünk. A lépegető „keleti”oroszlán ,,Keleti” oroszlán alatt a naturalisztikusan ábrázolt, természetes tartású oroszlánt értem. Amikor feljegyzéseimet rendezni kezdtem, hogy magam számára megkönnyítsem a X.-XII. sz.-beli oroszlán-ábrázolások osztályozását - mint említettem normann, keleti és brabanti csoportokra osztottam. A legősibb ábrázolási mód a naturalisztikus, és így kézenfekvő lenne, hogy a csoportosítást ezzel kezdjem. Ez esetben azonban nem a történelmi, hanem a heraldikai megjelenését kutatjuk az oroszlánnak, és ebből a szempontból tekintve a normann megelőzi a többit. Úgy gondoltam, hogy teljesen önkényesen járok el, de most az 1981-ben megjelent német heraldikai kézikönyvben látom, hogy a természetes tartású és a heraldikai-brabanti oroszlán között a német címerkutatók is különbséget tesznek. A németek „natürliche”: természetes oroszlánnak nevezik. Ez a meghatározás sem pontos, mert a keleti oroszlán a stilizálás folytán elhalmozva díszítő elemekkel, éppen hogy nem látszik természetesnek. A természetes tartású oroszlán ábrázolása keleti, keletről jött, vagy keleti kapcsolatokkal rendelkező népeknél volt ismeretes, ezért nevezem ,dceleti” oroszlánnak. A haraldikai oroszlán kialakulását kutatva ugyanis az a kérdés, hogy angol-normann, vagy keleti, kelet-európai hatásra honosodott-e meg a nyugati országokban ez a címerkép. Mindkét lehetőségnek vannak tárgyi bizonyítékai. A kérdés eldöntetlen. Az is kérdéses, hogy volt-e a magyaroknak - bármilyen kis mértékben is — közvetítő szerepük? A jelképek annyira általános közkincsei az emberiségnek, hogy nehéz helyhez vagy egy néphez kötni egy-egy megjelenési formát. A normann oroszlánról szólva megemlítettük, hogy a sárkánykép kialakulására valószínű hatással volt a soha nem látott, csak hallomásból ismert királyi ragadozó. Maga a képzet, a sárkány keletről jutott a távoli szigetországba, de az ábrázolás a helyszínen alakult ki. Az oroszlán és a sárkány, a sárkány és az oroszlán között a magyarság mozgásterületén is kapcsolatot vélek. A magyarok is ismerték és megkülönböztették az oroszlánt és a sárkányt. A veszelovi tarsolylemez a honfoglalás korából kifejezetten oroszlánt ábrázol, a bezerédi tarsolylemezen sárkány van. A sok ismert példa feleslegessé teszi a bizonyítgat ást. 333
