Karlai K. Károly: A címerekről. A címer története, fejlődése. A címertan mai szemmel (Amsterdam, 1985)
Második könyv - II. rész. Függelék, beszélgetés az olvasóval
A bíráló bizottságban aligha ült képzett heraldikus vagy történész, mert akkor lehetetlen lenne, hogy ne figyelmeztette volna az illetékeseket a hibákra. A rajzolók nem újat, jobbat, modernebbet, hanem hibásat alkottak. A jelenben divatos megoldások egy-két évtized múlva elavulnak, nem időállók. Ez pedig a heraldikai műveknél elsőrendű követelmény. Kár, hogy a feltételezhetően jószándékú igyekezet szakértelem hiányában címertan szempontjából kétes eredményt hozott, amely inkább arra szolgál példaként, hogyan nem szabad címert készíteni. Elég lett volna, ha a rajzolók Magyarországon előveszik a Terra kiadásában (Budapest, 1961) megjelent Művészettörténeti ABC-t, melyben a 78—85-ig terjedő nyolc oldalon ügyesen rövidített heraldikai ismertetés van. Hacsak ezt a rövid ismertetést figyelemmel elolvasták volna, másképpen néznének ki a mai magyar városcímerek. Minden állam, amelynek történelmi múltja van, igyekszik azt az utókor számára átmenteni. Magyarországon hallatlan áldozatkészséggel restaurálják várainkat és templomainkat, de mint láttam, helyenként a régi címereket eltávolítják. A címer is kormeghatározó történelmi emlék. A népköztársasági államforma nem zárja ki a közületi címerhasználatot és a műemlékek védelmét, sőt ellenkezőleg, pl. Moszkvában, Leningrádban a restaurált paloták vagy ahhoz tartozó vasrácsozatokon a cári címereket helyreállították. A mai magyar heraldika képviselőjeként a „A magyar városok címerei” című kiadványt tekinthetjük. A könyvben szereplő 82 címer közül - hozzávetőlegesen - három eredeti címer maradt meg. Budapesté, melynek nemzetközileg ismert címerét nehéz lett volna megváltoztatni. Kecsekmété, mely mint italvédjegy ugyancsak nemzetközileg bejegyzett, és Hatvané az oroszlánnal. Miért tettek kivételt Hatvannal? A magyarázó szövegben ugyan van utalás a Báró Hatvani-Deutch család ipari és irodalmi tevékenységére, de ezen az alapon más címereket is meg lehetett volna hagyni. Sajnos, honfoglaló őseink címer motívumaival nem találkozunk. Akad ugyan címer, melyben a régi címermotívum beavatott szemlélő számára észrevehető, pl. Nyírbátor címerében a Báthori családé, de ez úgyszólván ritka kivétel. A rajzolóknak fogalmuk sincsen arról, hogy a heraldikában minden szín egyenlő értékű, és hogy ,,fémre csak színt, szíré pedig csak fémet” lehet helyezni (Művészettörténeti ABC.). Az eredetinek tekinthető három címert levonva a 82 címerből, a fennmaradó 79 címer közül 41-ben van színre-szín, 33-ban arany, 26-ban ezüst és 23-ban arany és ezüst! A címerek olyanok, mintha egy aranyozó műhelyből kerültek volna ki. A sok arany hasonlít az idegen szavak túlzott halmozására. Talmi fitoktatás. Az arannyal a címer nem válik előkelőbbé, sőt nyomtatásban csupa sárga címerünk lesz. A tipikus magyar címeralap: kék. A rajzolók azt sem tudják, hogy az ezüst egyenlő a fehérrel,és az ezüstöt (az alumíniumra hivatkoznak) a fehérrel együtt használják, ami azt jelenti, hogy fehéret a fehérrel kombinálják (pl. Békéscsaba). Sárgát arannyal, azaz sárgát-sárgával szerepeltetnek (pl. Kőszeg címerében). Az is előfordul, hogy ugyanazon színt több árnyalatban szerepeltetnek. Ez heraldikaiig kifejezhetetlenné teszi a címert (pl. Siófok, Zalaegerszeg). Egy címerben csak egy fajta kék vagy egyfajta piros, azaz azonos szín lehet. Tudatlanságra vall Túrkeve címerében a balról jobbra haladó harántpólya, az úgynevezett basztard csík, amely a város kétes származására utalna (?), ugyanis így értelmezik ezt az egész világon. Ezt sem tudta a rajzoló? Honnan került ez a mesteralak a címerbe? Erről hallgat a magyarázó szöveg. Nem valószínű, hogy ezek a címerek mindenkor színes nyomtatásban fognak megjelenni, de akkor a fekete-fehér rajzban a heraldika jelzéseivel hogyan lesznek kifejezhetők? A rajzokhoz,. címerekhez magyarázatot fűztek. Sok esetben magyarázat nélkül teljesen érthetetlen a címer. De kérdés, hogy a magyarázat a címerrel együtt mindenkor rendelkezésre áll-e? 319
