Karlai K. Károly: A címerekről. A címer története, fejlődése. A címertan mai szemmel (Amsterdam, 1985)
Első könyv - I. rész. A címertanról
független, merev táblaszerűség. Általában szövetből készítették, esetleg hozzáfűzött rojtokkal, de feltételezhetően állatbőrőket is felhasználtak erre a célra. Úgy gondolom, hogy ebben láthatjuk a későbbi címer ősét. Ez a kis négyszögletű jelzés is tovább fejlődött, és ebből alakult ki a nagy, jól látható zászló, lobogó, amely terjedelme ellenére megtartotta a kis „banniere” célját és eszmei tartalmát. A zászló felségjel, a lovagok a felségjel viselőjének védelme, vagy vezetése alatt vonultak harcba. A vezér „zászlót bontott”, a vezér zászlaja alatt gyülekeztek. A közös zászló alatt összeverődött katonák egy „zászlóajnyi” harcost képeztek, és így alakult ki magyar viszonylatban a bandérium. (Bandiim = zászló.) Ez a nemesek egy csoportja, amely közös zászló alatt vonult a harcba. Az 1. ábrán jól látható, hogy a lovasok már kengyelt használtak, a sisak hatrabillenthető orrvédővel, páncélzat még nem használatos. Testüket vaskarikákból font páncélinggel védték. Térdtől lefelé védtelen volt a láb, szövetbe burkolták és körulkötötték. A sarkantyú mar ismert volt. Feltűnik a zászló, valószínűleg keleti hatás, amit a lovagok a keresztes hadjáratok nyomán hoztak magukkal. 2. ábra. Wessex, a későbbi herceg zászlaja, amit ebben a formában ,,standard”-nak nevezünk. A pajzson jól láthatók a szegecselések. 3. ábra. Dávid és Góliáth. (?) Korabeli rajz nyomán. A csak bunkóval rendelkező gyerekember az elesett lovagot saját kardjával öli meg. Kifejezi a kor gondolatvilágát, és az egyszerű ember vágyálmát. 4. ábra. A lovag szolgáival, parasztjaival vonult harcba. Ő maga páncélzata révén úgyszólván sérthetetlen volt. A ,,lábnép”, a paraszt viszont csak bunkókkal, esetleg mezőgazdasági vágó eszközökkel volt felszerelve. A képen látható két alak bunkókkal van felfegyverezve, a baloldali még egy ásóféleséget is tart a bal vállán, és a jobboldali valószínűleg egy kürtöt tart a jobb kezében. Az első sorokban harcolóknak lándzsájuk is volt. 5. ábra. Ameddig a lovagot nem sikerült lerántani a lováról, egyenlőtlen volt a harc. Ha viszont a nehéz fegyverzetében nehezen mozgó lovas a földre került, akkor agyonbunkózták és kirabolták. Egykorú feljegyzések szerint maga Hódító Vilmos is hátra hagyta kardját, fütykössel kezében indult a hastingsi csatába. Ez talán érthető ha elgondoljuk, hogy a páncél, a vasing esetleg vágás, szűrás ellen megvédett, de a bunkócsapásokkal szemben nem. Magyar szemmel és felfogással nézve, idegennek tűnik ez a harcmodor, de egész Nyugat-Európában hasonló volt a helyzet. A heraldika fogalmát, előzményeit, a fegyverzetek fejlődési folyamatát bemutatni kívánva láthattuk, hogy az események központjában az űj fegyverzetű lovas-harcos, a lovag áll. A lovag személyszerint és mint intézmény lényegesen hozzájárult a heraldika kialakulásához. Lovag nélkül nincs heraldika! Tulajdonképpen ki és mi volt a lovag? Erre igyekszünk a következőkben választ adni. 31
