Karlai K. Károly: A címerekről. A címer története, fejlődése. A címertan mai szemmel (Amsterdam, 1985)
Első könyv - I. rész. A címertanról
A hunok es később a magyarok ritkán bocsájtkoztak közelharcba, mert pontosan cs messzehordó íjaikkal biztos távolból is harcképtelenné tudták tenni ellenfeleiket. Nem volt szükségük páncélzatra, amely a gyors mozgásban csak gátolta volna őket. Az avar lovasság már használt könnyű bőrpáncélt, ebből fejlődött ki a lovon is használható vaspáncélzat, mint védelmi fegyver a nyilazókkal szemben. A közelharcba bocsátkozó lovasoknál megjelenik a pajzs, a gyalogosok lándzsa-támadásainak elhárítására. 752-ben Kas Pipin, hatalmát a gyorsan mozgó lovas katonaságára alapozva, megfosztja trónjától az utolsó Meroving frank királyt, és maga foglalja el helyét. Megalapítja a Karoling dinasztiát. Egyes tudósok összefüggést vélnek felfedezni — a lovas katonaság alkalmazása kapcsán — a frank uralkodók és az avarok között. Kis Pipin fia, Nagy Károly az avar hadjáratokban (792—9b) fegyveres lovasokkal vett részt. Kétségkívül akkor is sokat tanulhattak az avaroktól a lovas hadviselés terén. Ezt bizonyitja az is, hogy 800-ban Nagy Károly 2000 lovassal egész rövid- idő alatt télvíz idején- Rómában terem. Ehhez a- meglepetésszerű, gyors mozgáshoz már szervezett lovassággal kellett rendelkeznie. Harold Lamb regényes leírásában találóan fogalmazza meg a helyzetet: „Ahhoz, hogy (Nagy Károly az ellenségeivel) szembeszállhasson a harctéren, egész éven át kiképzett lovas hadsereg kellett volna. Ezt viszont drága vasból készült vérttel, sisakkal, a csataméneket teherbíró erős nyereggel, vasgyárukból álló lánc-nyakvédövel kellett felszerelni. Egy fegyveres kiállítása és eltartása ot szabad ember munkáját emésztette fel. A következő háromszáz év folyamán e fegyveres lovas átalakul a parasztok (földbirtok) által eltartott páncélos lovaggá." Kialakult tehát egy új fegyvernem, a nehéz páncélos lovasság. Hódító Vilmos 106ó-ban már lovagjai, a nehéz páncélos lovasság kíséretében lépett Anglia területére. A változás abból állt, hogy a király által fenntartott lovasság helyébe az önmagát felfegyverző, és ezért a királytól kedvezményeket, jogokat nyert lovag — sok esetben messze külországból jőve. zsákmány reményében csatlakozik a fejedelemhez. Hóditó Vilmos a hastingsi csatában megverte Harold angol király gyalogos seregét, bebizonyítva ezzel a nehéz páncélos lovasság fölényét. Az új harcmodor évszázadokra meghatározta a hadviselés alapfeltételeit, és központi szerepet biztosított a páncélos lovasságnak és a lovagnak. Hastingsnál új fejezet nyílt meg Anglia és Európa történelmében. A hastingsi csata praeheraldikai szempontból is fontos esemény. Hódító Vilmos ugyanis keresztes hadjáratot hirdetett a pápa engedelmével az angolszászok ellen, és ekkor verődött össze először ilyen nagy számú (becslés szerint 5-öüÜ0) lovag Európa minden részéből. A lovagok nagy része a keresztes hadjáratokból tért vissza, és magukkal hozták tapasztalataikat a keleti jelzések és háborús szokásokat illetően. A hadjáratot és a hastingsi győzelmet Vilmos féltestvére Odo bayeux-i püspök megörökítette, apácákkal hímzett faliszőnyeget készíttetett. A faliszőnyeg magassága 48 cm és hossza 70 és fél méter. Aránylag elég jó állapotban maradt fenn, bár a végéből hiányzik egy darab. Ez a faliszőnyeg hiteles, kimeríthetetlen forrása a történészeknek és praeheraldikusoknak. Úgyszólván minden heraldikai könyv hivatkozik a bayeux-i faliszőnyegre, bár akkor 1066-ban heraldikai értelemben címer még nem létezett. Ezen a sokat hivatkozott faliszőnyegen láthatjuk először, hogy hogyan volt felfegyverezve, és hogyan nézhetett ki egy átlagos lovag, sőt bepillantást nyerhetünk a korabeli hadvezetésbe is. Például: nagyobb tömeg mozgatásához feltétlen szükséges volt a jeladás, a fővezér és az alvezérek helyzetének ismerete. Erre a célra egy zászlócskaszerű jelzést készítettek, az úgynevezett banniere-t (franciául), újabban nagy általánosságban standardnak neveznek. A banniere-t, standardot úgy képzeljük el, hogy a lándzsa felső végére és arra merőlegesen egy fa, vagy fém rudacskát rögzítettek. Két oldalról merev keretbe erősítették a négyszögletes jelzést. Ez a jelzés tehát,az esetleges kivételektől eltekintve, nem lobogó volt, hanem a széltől 29
