Karlai K. Károly: A címerekről. A címer története, fejlődése. A címertan mai szemmel (Amsterdam, 1985)
Második könyv - I. rész. A címerrel kapcsolatban…
A harmadik betűsor Forral Sándor hazai tudósunk legutóbbi összeállítása (1976). Ezt az összeállítást ügy a hazai, mint külföldön élő szakértők kritikával fogadták. Végül összehasonlításképpen bemutatjuk a germán rúnák legelfogadottabb betűsorát. Megjegyezzük, hogy a rúnáknak sok változata van aszerint, hogy honnan származik pl. normann, délnémet vagy egyéb. Ha az első három rovás-betűsort összehasonlítjuk, feltűnő az ,,a” betű azonos, de fordított irányban való ábrázolása. Például az ,,A” vagy ,,M” Szakonyinál balra néz, Forralnál jobbra!? Hogy van helyesen,döntsék el az írásszakértők. A rovásírásra nem csak azért tértem ki e helyen, mert minket magyarokat érdekel, hanem mert kapcsolatban van a kézjeggyel. A kézjegyek ismert holland kutatója L.F. van Gent könyvében rámutat arra, hogy régebben az északgermán-skandináv-normann rúnákat tekintették a kézjegy ősének, újabban kapcsolatot vélnek felfedezni a magyarok ál tap Európáira hozott és használt rovásírással. A németek ősgermán jelnek vélték a rúnát, de bebizonyosodott, hogy ők is csak átvették. (Thornsen.) Ebbe a kérdésbe e helyen nem mélyedhetünk el, de megjegyezzük, hogy a rúnák kezdetben fogalmat kifejező szimbólumok voltak, és csak a későbbiekben igyekeztek azt betűsorba rendezni. A rovásírás ismert formája már betűsorként, tehát írásként jelent meg. A német tudúsvilag kénytelen volt elismerni, hogy az ösgermánnak tartott rúna északról normann, délről etruszk és keletről türk-magyar hatásokat mutat, illetőleg ezek a hatások kimutathatók. Természetesen középkori kézjegyekkel kapcsolatban nem beszélhetünk céltudatos rúna vagy rovásírásról, de megállapított tény, hogy az ősi írásformák mintájára, esetleg bizonyos környezetben, családban fennmaradt lappangó betűjel képezheti az alapot. Magam részéről a címerképekben nem egyszer a rovást, rúnát vélem felfedezni. A jel valódi értelme feledésbe ment, nem volt érthető,ezért valami meglevő tárggyal, képzettel igyekeztek megmagyarázni, kapcsolatba hozni, és a címerrajzoló a vélt tárgyat vette mintául. A latin betűk alkalmazása a címerekben már elfogadott forma. Pl. Rentzman 297 betűs városcímert tart nyilván. Ezzel a ténnyel párhuzamosan felvetődik a kérdés, hogy új,egyéni jelként nem alkalmasabb-e a rovásbetű, monogram (ez utóbbit Bárczay is ajánlja), mint a heraldikában már sok változatban ismert címerkép. * * * Térjünk vissza az elméleti elgondolások ismertetése után a kézjegyek és hasonlók gyakorlati előfordulásaira a heraldikában. A lengyel heraldika jellemzője a kezdetben a rúna. Dr. F. Pickosinski lengyel heraldikus (1897) közlése szerint a lengyel ,,stanizan”-ok, zászló és címerjelek a rúnákból származnak, valamint a családfokozat jelzései hasonlóképpen. Régi kelta rúnához hasonló jelzéseket vélünk felismerni francia címerekben is. MaiíagipteUük, a fekete-fehér két alapszín, és a csak fehér alapú fekete tárgyú címerre nem ^jjpefKuk, hogy az színtelen. Éppen a régi városcímerekben látunk erre példákat, sőt ~ nlíímrrrlrhrn is. (Hohenzollern címer.) 286
