Karlai K. Károly: A címerekről. A címer története, fejlődése. A címertan mai szemmel (Amsterdam, 1985)
Második könyv - I. rész. A címerrel kapcsolatban…
Az „egészen szabad” olyan egyén volt, akinek legalább két-két őse szabad volt, és olyan ónálló birtokkal rendelkezett, amely mentes volt adótól és minden közületi beavatkozástól. Ezt a birtokot tőle senki el nem vehette, és azon minden fennálló törvénytől függetlenül gazdálkodott. Az egészen szabad felett sem a király vagy császár nem ítélkezhetett, csak az „egészen szabadok tanácsa” abban az ország részben, ahol a birtok volt. Ez utóbbi szempontból hasonlított a magyar nemesi székhez. Azt a teljesen szabad birtokot, amely az idők folyamán esetleg egy folddarabra, tanyára vagy házra zsugorodott össze, és amelynek birtoklásán nyugodott az „egészen szabad” léte, runa-szerű jelzéssel látták el. Ez a jelzés, jelkép volt a „Elausmarke”, a ,.házjel” őse. A germán társadalmi rend (még nem német vagy egyéb) átalakulásával a Hausmarke a későbbi címerhez hasonlóan az egyén jelképévé vált. Eredeti jelentése feledésbe ment, és más értelmezést nyert. Homeyer, majd Hoverden-Planchen múlt századbeli heraldikusok a Handgelmal-ban vélték a címer ősét felfedezni, és ezért számunkra nem érdektelen az elnevezés eredeti értelmének ismerete. A ,.Hausmarke” és annak megfelelő másnyelvű szinonimáit nehéz magyarul kifejezni. Szó szerint „házjegy”, cégjegy” nem érthető. A,.mesterjel” jobban fedné az új értelmet, de könnyen összetéveszthető a „mesteralakkal”, a heroldalakkal. Bárczay, Áldásy, Csorna csak betűről, monogramról tesz említést. Gondolom a ,.kézjegy” megjelölés fedi legjobban a közölni kívánt értelmet. A magyar értelemező szótár szerint a kézjegy aláírást helyettesítő jel vagy aláírás. Következőkben tehát kézjegyről beszélünk Hausmarke vontkozásban. A kézjegyek aránylag későn jelentek meg címeralakban. Rietstap magyarázatként arra utal, hogy a kézjegy a népi elem jele volt (paraszt, iparos), és ha valaki szert tehetett címerre, az inkább egy lovagi címerképet választott. Ma ez már nem szempont, főleg tudva, hogy egyegy kézjegy sokkal régebbi, mint egy újonnan felszedett címer. Ugyancsak Rietstap említi meg felsorolásában a magyar és erdélyi kézjegyeket. Sajnos a rendelkezésemre álló irodalomban nem találtam nyomát. Hasonlóképpen nem sikerült ráakadnom a kassai dóm építőmestereinek ismert kézjegyeire sem. Mellékelten bemutatunk egynéhány régi kézjegyet. Az első pillantásra feltűnik a hasonlat a kézjegyek és a rovásírás között. A kézjegyeket a külföldi tudósok a magyar rovásokkal hozzák kapcsolatba! A magyar rovásírásról szólva talán helyénvaló, ha szemléltetően is bemutatjuk. A magyar rovásírás problémája az, hogy a leletek nem egyöntetűek, és ezért a nagyjából azonos, de kisebb eltéréseket mutató betűsor nem nyerte el végleges formáját. Nem kívánok e helyen a rovásírással bővebben foglalkozni, mert arrut tudunk róla, azt már régen megírták. Amit még nem tudtunk, azt F. Walter Anna a rovásírás egész tárgykörét összefoglaló két kötetes munkájában (1975) kiegészítette. Az író sok új adatot, szempontot közöl, kitér részletesen a rovásírás fejlődés-történetére. Akit ez a tárgykör érdekel, az nem nélkülözheti ezt az első összefoglaló magyar munkál. A mellékletben három betűsort mutatok be. Az első Gyapai-Ritoók a magyar középiskolák számár írt történelem könyvéből való (1962)^A?qÍK)lsburgi ABC-nek felel meg. Ljgjjwuia „A honfoglaló magyar nép élete” (1944) című alapvető munkájában is erre a begfertj^vatkozlk Németh Gyula nyomán. Ezt a betűsort vélik a leghitelesebbnek. A magyar tan^nyvek is ezt közlik, és ennek alapján ismerte meg ifjúságunk nemzeti rovásírásunkat. (A diákok manapság egymás között használják.) A második betűsort F. Walter Anna közli. V. Szakonyi István állította össze azzal a célzattal, hogy. a mai nyelvünknek megfelelően használható legyen, és formája lehetővé tegye fába vagy más anyagba a rovást. Lényegében a nikolsburgi ABC stilizált formája. 284
