Karlai K. Károly: A címerekről. A címer története, fejlődése. A címertan mai szemmel (Amsterdam, 1985)

Második könyv - I. rész. A címerrel kapcsolatban…

A szöveg értelemszerűen, szabadon fordítva:

„A mindenható, végtelen dicsőséges Isten legyen jószándékkal irányunkban.

Az égbolt mindenható Urának jóakarata legyen velünk.

A mindenség legerősebb védelmezője hozzon jóakaratot nekünk.

Az Istenek Istene hozzon szerencsét számunkra.

Ez a szimbólum (swastika) a legszentebb és legrégibb, többé-kevésbbé, de legalább 8000 éve jelzése az Arya (hindu) műveltségnek és kultúrának.

Ez a szimbólum halk fohász a sikerért. Beteljesülése és tökéletes formája minden életmegnyilvánulásnak a Mindenható birodalmában. Nemcsak Indiában, hanem az egész Buddhista világban és külországokban is használatos.

Minden Arya írás, úgy mint sanskrit, pali, tibeti, kínai, japán, burmai, siami, singales, romai, görög, latin stb. tanúságot tesz arról, hogy ebből a nagy szimbólumból származik.”

Heraldikai szempontból vizsgálva a kérdést nézzük meg, hogy tulajdonképpen mik lehetnének azok az okok, amelyek a betű, vagy monogram és hasonló jelzést mellőzni kívánják a címerből.

Címerpajzsba foglalt ábra*. Függetlenül attól, hogy mit ábrázol a címerkép.

A szín: Fehér alapon esetleg fekete monogram. Ez sem lehet kifogás, mert elég elismert fehér-fekete mesteralakot ismerünk.

Örökölhető legyen: Ez természetes, minden családi jel apáról fiúra száll, és ha nincsen kizáró ok, akkor jogosan használható, örökölhető.

Marad, mint sarkalatos kérdés a királyi adomány feltétele.

Ne a XX. sz. második feléből tekintsünk vissza, amikor Európa túlnyomó részében a királyi adomány feltétele anakronizmusnak hat. Történelmet az adott korban és körülmények kozott kell vizsgálnunk, ez esetben a múlt századokban.

A városi polgárság a városok önkormányzati jogainak kialakulása óta használt céh, cég, mesterség és hivatást kifejező jelzéseket. Jelezték portékájukat, munkájukat; adás-vételi ügyleteiket pecsétjükkel látták el. Jogi természetű rendelkezéseiket jelzésükkel hitelesítették. Megfelelő társadalmi rangot elérve, és mint látni fogjuk kitüntetésként engedélyezve, jelzéseiket címerpajzsba foglalták. így alakult ki nyugaton az úgynevezett városi patriciátus, amely címereit éppen úgy nyilvántartja, mint a nemesség. Senki sem kifogásolta, kérdezte vagy kutatta, hogy valaki milyen alapon hord, helyesebben használ címert, hacsak nem meglévő címer utánzatáról, bitorlásáról volt szó, vagy nem olyan rangra utal, amely az illetőt nem illeti meg. Ameddig a Habsburgok gyakorlatilag is német - római császárok voltak, nem gátolták a városi patríciusok címerhasználatát a német nyelvterületen. A Hansa városokban, Németalföldön, Svájcban teljes címerviselési szabadság volt.

A legrégibb jelzések az úgynevezett „Handgemal” és ,,Hausmarke”-ből indultak ki.

A Handgemal (anthmallo, hantigimali) nem fordítható le magyarra, mert nálunk ez a fogalom nem létezett. Más nyelvekben is nehézségbe ütközik a meghatározása. A latin chirographum, kézírás, kötelezvény — utóbbi értelmezése talán kapcsolatba hozható a lényeggel: „valakijeyal^aire kötelez” - , de ez erőltetett magyarázat a német heraldikusok részéről. KörüliragKworrdhatjuk, hogy Handgemal valamely „szabad birtok jelképe”, képletesen: „a terúaB^pdnek rajta nyugszik a keze”.

"S^Spffnán hierarchiában „szabadon született’’-eket (freigeboren) és „egészen szabadokat” (vollfreien) különböztettek meg.

A „szabadon született” birtok nélküli „szabad” volt, akinek jogában állt fegyvert hordania, de jövedelem hiányában mint fegyveres valamely hatalmasság szolgálatába kényszerült. (A lovag őse.)Ha szolgálataiért hűbérbe földet kapott,annak nem volt kizárólagos tulajdonosa.

2X1