Karlai K. Károly: A címerekről. A címer története, fejlődése. A címertan mai szemmel (Amsterdam, 1985)
Első könyv - III. rész. Magyar címerek, felségjelek
latkozásának vélte, tűzzel-vassal, inquisitióval igyekezett kiirtani. Valószínűleg ennek esett áldozatául rovásírásunk, amelyet a térítők olvashatatlan varázsjeleknek véltek, és feltételezhető, hogy a totemszerű családi jelzések is hasonló sorsra jutottak. A másik szempont,amely nem hagyható figyelmen kívül az,hogy a hűbériség nyugati formája és az azzal járó ranghoz kötött függő viszony nem honosodott meg Magyarországon. Nyugaton a hűbéri viszonyból fadadt a címerviselés szüksége. A hűbéres hűbérurának színeit, címerére utaló jelképeit viselte. A hűbérúr kitüntetésként címerjeleiből adományozott. Magyarországon a törvény szerint minden nemes egyenrangú volt. A tisztsége és azzal járó hatalma, vagyona és azzal járó befolyása választotta el a nemest a nemestől, de jogilag egyenlők maradtak. Ebben kereshetjük okát annak is, hogy a magyar nemes nemcsak a címerhasználattól idegenkedett, hanem a megkülönböztető címertől is. A címer mint pl, báró, gróf nálunk később-honosodott meg, esnem az egyénre, hanem az általa betöltött tisztségre vonatkozott. A nádor, bán, ispán latin szövegekben comes, azaz ez esetben területi gróf egy megadott terület közigazgatási vezetője volt a király megbízásából és annak képviseletében,megbízásának kihangsúlyozására a király címeréből kölcsönzött jelzéseket használt pecsétjén majd esetleg később a címerében. Valószínűnek tarthatjuk, feltételezhetjük, hogy a totemszerű családi jelvények a pogányságra emlékeztető mivoltukban nem voltak udvarképesek, sőt az ősvalláshoz való ragaszkodás vádját hordhatták magukban. Jó példa erre a nyugati genusok bemutatott 1. és 2. címerképe, ahol az egyébként pogány jellegű címerképre keresztet tettek, és ezzel a címert kereszténnyé, udvarképessé tették. A keresztény jelleget kellett kidomborítani. Ezt sejteti az Árpádok címer változtatása. Érthető, hiszen Szent István egész életműve a nyugati mintájú kereszténység átvételére volt alapozva, és minden igyekezetével azon munkálkodott, hogy a pogány múltat eltörölje. Ezt a célkitűzést folytatták utódai is akár meggyőződésből, akár politikai kényszerből. A „pogány múlt” megjelölés is a gyakran ismételt, begyökeresedett szólamok közé tartozik, mert Szent István nemcsak a régi, ősi vallást kívánta felszámolni, hanem a valószínűleg ugyancsak régebben magukkal hozott bizánci-görög formájú kereszténység terjedését is igyekezett meggátolni. Az újabb kutatások szerint igen sok Árpád-kori kolostor eredetileg, alapításának idejében görög eredetű volt. Az Árpádok ősi totemállatjának a néphit a turult tartotta. A „turul” törökül „toghrul” Györffy szerint héja, más források szerint sólyom, kisebb sas. A pontos meghatározást az ormthológusokra bízom. Szerintem sólyomszerű kisebb ragadozómadár lehet, amelyet vadászat céljaira is idomítottak. Ez a feltevés megfelelne a magyarság életmódjának. A sast ugyanis a legrégibb ábrázolások szerint mindig kiterjesztett szárnnyal ábrázolták, viszont a turul legrégibb ábrázolásain ülő madárt látunk olyan tartásban, mint azt a sólymász-vadász a karján tartja. A „turul”-monda Kézai krónikájából származik, aki Attilának és - szerinte - utódainak, az Árpádoknak a turult említi jelképeként. Az Árpádok eredetmondájában is megjelenik ez -a-fttQitvum (Emese álma a sassal), de hogy valóban mint az Árpád-ház jelképe szerepelt voliia*i85;-tárgyi bizonyítékunk nincsen. Későbbiékben rövid időre az oroszlán került az első ismert királyi címereinkbe, méghozzá kettős értelmezésben: mint címerkép és mint a törzsek jelzése. Azonban, hogy magának az Árpád-háznak oroszlán lenne a címerképe, az vitatott, és ezért még a későbbiekben visszatérünk erre a kérdésre. Az oroszlános címerkép eltűnik, és egyszerre a keresztény királyság és feltehetően a keresztes hadjáratok hatására megjelenik a királya és az'ország címerében a 180