Karlai K. Károly: A címerekről. A címer története, fejlődése. A címertan mai szemmel (Amsterdam, 1985)
Első könyv - II. rész. Címertani (heraldikai) ismeretek
körül. A vaskarika a hagyomány szerint Krisztus egyik keresztszögéből való. Ezt a szöget a régi monda szerint Nagy Gergely ajándékozta Theodolinda longobárd hercegnőnek, aki abból későbbi férjének. Agilolf-nak Turin hercegének koronázása alkalmából (593-ban) koronát készíttetett. Ezzel a koronával koronázták a longobárd királyokat, később Nagy Károlyt (Carolu Magnust 774-ben), majd számos német-római császárt, például IV. Frigyest 1452-ben, V. Károlyt 1530-ban, továbbá 1805-ben l. Napóleont és 1838-ban I. (V.) Ferdinándot Lombardia uralkodójává. A Vaskorona Rendet I. Napóleon alapította koronázása emlékére 1805. jun. 5-én. A Rend alapításával Napoleon francia, itáliai és holland alattvalóinak önfeláldozó tevékenységét kívánta jutalmazni. Alapszabályait 1805. julius 7-én Aldini államtitkár hirdette ki, amemelyek szerint a rendalapítás abból a célból történt, hogy úgy a harctéren, mint a közigazgatás vagy szépinűvcszetek terén szerzett érdemeket méltóan lehessen megjutalmazni. Három fokozatát ismerjük: a) Nagykereszt ( I.o.) b) Középkereszt ( Ií.o.) c) Lovagkereszt (III.o.) A Rend alaptőkéjét 400.000 milánói fontban állapították meg. Ebből a nagykeresztesek évente 3.000, a középkeresztesek 700, a lovagok 300 fontnyi javadalmazásban részesültek. 1807. dec. 19-én I. Napoleon császár a Rend tőkéjét még felemelte 200.000 itáliai fonttal azáltal, hogy az Etsch folyó bal partján lévő birtokokat a Vaskorona Rendnek utaltatta át. A Rendbe történő felvételkor a jelöltek a következő esküszöveget mondották: „Esküszöm, hogy védeni fogom a királyt, a koronát és az Itáliai Királyság integritását az alapitó dicsőségére.” ( Az esküszöveg megértéséhez tudnunk kell, hogy az „Itáliai Királyság” akkoron még nem foglalta magába a mai Olaszországot, hanem annak csak északkeleti részét képezte, Velence kivételével. Az „olasz-egység”, az „Unita dTtalia” csak jóval később (1866) jött létre, s hivatalos neve ugyancsak Regno d’Italia lett egészen 1947-ig. A Rend nagymestere a mindenkori „Itália királya” lett. A rendjelvény az előbbiekben már említett lombard vaskorona kisebbített formája volt. A körötte húzódó szalagon a jelmondat: (franciául) ,,Dieu me la donnée, gare a qui y tochera!” magyar fordításban: Az Isten adta ezt nékem, jaj annak aki hozzányúl!Ugyanezen szavakkal tette I. Napóleon is fejére a lombard koronát. 1809-től kezdve a jelmondat olasz nyelven szerepelt a rendi csillagon: ,,Dio me l’ha data, quai a chi la tocchera!” vagy: ,,Dio me la diede, guai a chi la tocca!” A Rend jelét abban az időben zöldszegélyű narancssárga szalagon hordták. A nagykeresztesek az arany rendjelvényt nyakban, a középkeresztesek a bal mellen viselték. A lovagok rendjelvénye ezüstből volt, és azt szintén a bal mellen kellett viselniök. Rendtagokat csak a nagymester nevezehetett ki. A Rendbe történő felvételért folyamodni nem lehetett. A rendjelvényeknek több változata ismeretes, mert azokat Franiaországban és Lombaridában egyaránt különböző mesterek készítették. A Rendnek külön öltözete volt, részletes ismertetésétől helyszűke miatt el kell tekintenünk. A?_ljn^>,év, amely jóformán Európa összes államában nagy politikai változást hozott (lásd: BécsJ'Kongresszus stb.), a Vaskorona Rendre sem maradt hatás nélkül. Eleinte úgy látszott, mintKa megszűnt volna, de I. Ferenc magyar király, ausztriai császár - miután lombardiai tartományait visszanyerte - besorolta azt saját Rendjei közé. A király szándéka az volt, hogy az addigi lombardiai lovagok jogaiknak legalább egy részét megtarthassák. 1816. január 1-én I. Ferenc jóváhagyta a Metternich herceg által összeállított s újrafogalmazott rendi szabályokat. A Rend alapszabályai szerint a Rend nagymestere a mindenkori ausztriai császár lett. 158
