Karlai K. Károly: A címerekről. A címer története, fejlődése. A címertan mai szemmel (Amsterdam, 1985)
Bevezetés
Az 1944 előtti és utáni generációk szemlélete, a fogalmakról akotott képe gyökeresen eltérő. Egy példával igyekszem erre rávilágítani; Magyarországon a negyvenes évekig hivatásos és tartalékos tisztek részére kötelező oktatási tárgy volt a MJCir.Honvédség Becsületügyi Szabályzata, „a lovagias ügyek elintézésénél figyelembe jövő rendeletek’’-kel kacsolatban. Egyszóval a Párbajkódex. Ha Magyarországon járó külföldiek hallották, hogy nálunk még párbajoznak, - mert valóban párbajoztak - értetlenül csóválták a fejüket. (Bár a párbaj szórványosan Olasz- és Franciaországban is előfordult.) Bevallom, szinte álomszerűén hat ma már ránk is, akik hosszabb ideje idegenben élünk ez az általunk valóban átélt helyzet, állapot. A mai Fiatalság - főleg a külföldön élő része - teljesen értetlenül áll az alig 40 év előtti Magyarországon kötelező Jovagias” magatartással szemben. Ha könyvekkel nem tudnám bizonyítani, talán még Háry Jánosnak tartanának. Hiszen valóban elképzelhetetlen, hogy egy polgárember, tartalékos tiszt elveszthette a rangját, ha egy becsületbeli ügyet, egy párbajkihivást nem az előírásos formák között bonyolított le. De akkor hogyan érthető a középkori lovag eszméje és az eszme tartalma? A címertan, a heraldika kiindulási pontját vizsgálva lépten-nyomon találkozunk a lovaggal és ezt a fogalmat létrehozó eszmével. A lovagról szólva nem idealizálni, hanem megértetni kívánom azt. A társadalmi átalakulás külföldön korábban és lassabban ment végbe, és ma már a történelmünk szerves részét képezi. A tárgyi bizonyítékok sokasága Nyugat-Európában fennmaradt. A másik probléma, hogy divattá vált, hogy ki-ki a saját világnézeti szemüvegén keresztül olvas, és azt olvassa ki a könyből amit akar, nem veszi tekintetbe, hogy tulajdonképpen nu az író mondanivalója. A könyv íróját azonnal valami irányzatba sorolják már az első sorok elolvasása után. A könyveket aszerint, hogy hol jelentek meg, előítélettel veszik kezükbe, és ettől az előítélettől nem képesek szabadulni. Olyan dolgokat olvasnak ki a sorok közül, amikre az író álmában sem gondolt. Ez kölcsönösen vonatkozik a hazai és a külföldi magyar nyelvű kiadványokra. A történelemről és az azzal kapcsolatos segédtudományokról írók első kötelessége a tárgyilagosság. Lehet, hogy a hihetetlen nagy anyagban részletkérdésekben többé vagy kevésbé tájékozatlan, és ezért szívesen kell vennie minden jószándékú, megalapozott ellenvéleményt, de jelszavakkal, általánosítással nem lehet történelmi tényeket meg nem történtté tenni. Ha számos kútforrás megállapítása alapján azt írom, hogy a heraldika a középkorban kialakuló keresztény Európa tipikus terméke, ezt nem egyéni állásfoglalásként közlöm, hanem egy vitathatatlan tényt kívánok leszögezni, amely tükrözi a tudományos világ többségének álláspontját. A heraldikának igen kiterjedt szakirodalma van, és minden valamirevaló könyvtárban a jobbnál jobb szakmunkák tömege áll rendelkezésre, és nyújt felvilágosítást a részletkérdésekben. Ahhoz, hogy ezeket a szakkönyveket megértsük, bizonyos alapismeretekre van szükségünk. E könyv megírásakor nem akartam túl sok ábrát felhasználni, de ez az igyekezetem meddő maradt. A heraldika tulajdonképpen képírás, és minden példa többet mond, mint a szövegmagyarázat. A heraldikai szakmunkák igyekeznek az ábrákat egyöntetűen, rendszerint egy kéztől származó rajzokkal illusztrálni. Munkám a heraldika legkülönbözőbb területeit kívánja bemutatni, egy kitekintés kíván lenni a nemzetközi heraldikára. Ebből a célból helyesebbnek tartottam a bemutatott példákat az eredetinek megfelelően, nemzetekre, korokra jellemző formában közölni. 12
