Vargha László et al. (szerk.): Beszámoló a Gyógyszeripari Kutató Intézet 10 éves működéséről 1950-1959 (Budapest, 1969)
dr. Bite Pál: A hazai szteringyártás növényi alapjai
A szteroid gyógyszerek félszintézisénél tehát a szolaszodin a dioszgenint helyettesíteni tudó kiindulási anyag, mert megvan benne a A5 kettőskötés és oldallánca acetolitikusan lebontható. 1951-ig a szolaszodint öt Solanum-faj (S. Sodomaeum, S. xanthocarpum, S. aviculare, S. auriculatum és S. marginatum) bogyójából izolálták. A S. marginatumot kivéve ezen növényekben a szolaszodin legnagyobb része azonos cukorrésszel kapcsolódik, azaz azonos glükoalkaloidnak, a szolaszoninnak az alkotórészeként fordul elő. Hosszabb időbe telt, amíg ezeknek a glükoalkaloidoknak az azonosságát megállapították, ezért az irodalomban eleinte különböző neveken szerepeltek A szolaszonin, szolakarpin és a purapurin kémiailag azonos glükoalkaloidok. A felsorolt öt Solanum-faj, ha nem is kifejezetten trópusi, de mediterrán jellegű vidéken honos. A szteroid gyógyszerek félszintéziséhez alkalmas hazai kiindulási anyag biztosítása két döntően fontos kérdést vetett fel. Meghonosíthat ók-e nálunk az említett növényfajok, továbbá előfordul-e az alkaloida a lombozatban is, vágj' csak a termésben? Az utóbbi kérdést az indokolta, hogy az irodalmi adatok szerint a szolaszonin izolálásánál mind az öt esetben csak a bogyók szolgáltak nyersanyagul és semmi közlés nem volt a növények egyéb részére vonatkozólag. A tomatin pl. a paradicsom lombozatában is előfordul, de a szolanin (egy másik glükoalkaloid, melynek aglükonja a szolanidin) csak a burgonya bogyóiban és főleg a friss csírában található. A lombozat csak nyomokat tartalmaz. Ha csak a bogyókban van szolaszodin, akkor a nagyüzemi termelés igen drága, mivel a termés súlya kis hányada a föld feletti résznek és a kis bogyókból álló termés nagy tömegben történő begyűjtése túlságosan munkaigényes feladat. Tuzson felkérte a Gyógynövénykutató Intézetet, hogy a szóba jövő Solanum fajok magvait a szokásos magcsere akciók keretén belül szerezzék be és 1953-ban végezzenek termesztési kísérleteket. Az öt faj közül a S. Sodomaeum és a S. aviculare magvait sikerült beszerezni, ezenkívül pedig még több hazai és külföldi, összesen mintegy 25 Solanum-faj magvait is beszerezték. A magvak igen későn érkeztek, ezért a vetés 1953-ban csak májusban, a palánták szétültetése július elején történt. 1953. július elsejével Tuzson a Kőbányai Gyógyszerárugyárból átkerült a Gyógyszeripari Kutató Intézetbe, és ott az akkor létesített növénykémiai osztály vezetője lett. A Solanum alkaloidok laboratóriumi méretű kutatása egészen a pregnadienolonacetát előállításáig ezután teljesen a Gyógyszeripari Kutató Intézet növénykémiai osztályán történt. 1953-ban, mivel a magbeszerzéseknél elsősorban a S. Sodomaeum magvainak megszerzésére törekedtek, ebből a növényből volt a legnagyobb vetésterület és végül is 10—15 kg száraz S. Sodomaeum drogot kaptak. A S. aviculare-ból ezzel szemben csak igen kevés növény állt rendelkezésre. A feldolgozásra kerülő anyag aratása — a maghozamra szánt egyedeket meghagyva — szeptember közepén történt. A S. Sodomaeumon alig volt pár bogyó, az avicularenak ellenben bőven lett termése és csíraképes magja. A kapott drog vizsgálata érdekes eredményt hozott. A föld feletti részt — bogyók nélkül — a tomatidin esetében alkalmazott eljárás szerint feldolgozva a S. Sodomaeumból kilogrammonként 2—2,5 g, a S. aviculareból kilogrammonként közel 6 g szolaszodint sikerült nyerni. Az utóbbiból azonban mindössze pár száz gramm száraz drog állt rendelkezésre. Ezzel természetesen az érdeklődés — figyelembe véve a maghozamot is — teljes mértékben a S. aviculare felé fordult. A vizsgálatok szerint tehát a szolaszodin nemcsak a bogyóban, hanem a lombozatban is jelentékeny mennyiségben előfordul és abból jó termeléssel előállítható [21]. 91
