Oberfrank Ferenc: Az aranyművesség története. 2. átdolgozott, bővített kiadás (Budapest, 1996)

Az ókori ötvös és műhelye

Európában az ún. hallstatti kultúra idejétől (Kr. e. VI. század), Trójában a II. rétegtől (Kr. e. 2350-2100) ismert (és a sort még sokáig folytathatnánk). A kutatás egyik, történeti szempontból legmeglepőbb eredménye azonban az, hogy ez a technika azóta is tovább él a világ legkülönbözőbb részein, Norvégiától Törökországon át egészen a Szumátra-szigetig.

Az irodalmi források - az ókortól a XVIII. századig - ismertetik a granulációs technika különféle eljárásait. Egyetlen „hibájuk", hogy elszórtan, több műben találhatók. Ráadásul egy-egy feladat megoldására sokféle változatot ismertetnek: pl. tucatnyi „ragasztót" a szemcsék rögzítésére, háromféle megoldást (a szemcsék bemártását, a ragasztóanyag tollal vagy ecsettel való fölvitelét a hordozóra és a hordozó bemártását a ragasztóba) a szemcsék megfelelő elhelyezésére, az ún. reakcióforrasztást a rögzített szemcsék kötésére. Jochem Wolters munkája ékes példája annak, hogy hogyan lehet egy szakmai problémát rendszeres, tervszerű, az írásbeli és a tárgyi leletanyagot földolgozó kutatással megoldani. Egyben megerősíti azt a - minden tudományos munkával kapcsolatban megszívlelendő - szempontot, hogy ne „abszolutizáljuk" ismereteinket! Kutassuk akár a múltat, a jelent, vagy a jövőt, vizsgáljuk a természetet vagy a társadalmat, mindig korlátoznak bennünket a birtokunkban lévő vagy megszerezhető anyagok és ismeretek.

Az arany megmunkálásának még egy technikájával találkozhatunk, elsősorban az ókori keleten. A görögök és az etruszkok nem alkalmazták, ám a rómaiak - talán a birodalom keleti részéből, Szíriából importálva - hamarosan elterjesztették Rómában, sőt nyugatabbra, egészen Galliáig. Ez pedig az áttört (kivágott) arany, opus vagy aurum interrasile (7. színes kép). Az ókori szerzők nem adnak róla pontos leírást - részletesen ugyancsak Theophilus mester ismerteti -, de alkalmazásának bizonyítékai fönnmaradtak. Egyrészt a különféle edényeken használták, másrészt

Etruszk aranycsésze, a granulációs díszítés csodálatos mintapéldánya

(A 10 cm átmérőjű csészén összesen 137 000 szemcse található, átmérőjük kb. 0,32 mm.

Praeneste, Kr. e. 650; Victoria and Albert Museum, London)

27