Oberfrank Ferenc: Az aranyművesség története. 2. átdolgozott, bővített kiadás (Budapest, 1996)
Az aranyműves nyersanyagai - a nemesfémek az ókorban
Hispánia ismertebb ugyan az ezüstbányáiról, de már a Kr. e. VII—VI. századtól kezdve, valószínűleg föníciai (pun) közvetítéssel, fontos nyersaranyforrás volt az etruszkok, valamint a nyugati görög kolóniák számára. Sokan nem minden alap nélkül gyanítják, hogy a rómaiak híres „pun háborúi" a spanyol föld aranyáért, valamint ezüstjéért folytak. Mindenesetre - Róma győzelmét követően (Kr. e. 201) egészen a császárkorig - egyre több arany áramlott Rómába. A római hódítás mind több aranytermelő helyet „csapolt meg" a növekvő birodalom számára; ilyenek: Gallia (Julius Caesar, Kr. e. 55), Britannia (100 évvel később), Szíria (a Melasz = fekete folyó torlatai), Kis- Ázsia és a Kaukázus, Arábia és Baktria. Egyesek szerint a pusztai népek (szkíták) közvetítésével még Szibéria és az Altáj-hegység aranya is eljutott a hellenizmus korában a kisázsiai görögséghez. Könnyen lehet, hogy az ókori ötvösök ugyanolyan mértékben használták az ezüstöt ékszerek, különösen pedig dísztárgyak, edények, egyéb használati tárgyak készítésére, mint az aranyat, csak kevesebb darab élte túl az évezredek viszontagságait. Termésezüst formában sokkal kevésbé föltűnő, mint az arany, mert könnyen vegyül a kénnel: ettől felülete szürke, sőt fekete lesz. A leletek arra utalnak, hogy az ezüst ércből való kinyerésének módszerére a Kr. e. III. évezred körül jöttek rá Kis-Ázsiában, és innen terjedt el az akkori kultúrvilágban, az oikumenében. Az ércet összezúzták, mosással dúsították és leszűrték. Ezt követően pörköléssel kéntelenítették, majd redukálással számos más szenynyező anyagot - antimont, rezet, ónt és arzént - tartalmazó ötvözetté alakították. Ebből az ezüstöt - az arannyal kapcsolatban már említett - leűzéssel lehet kinyerni. Kisebb mennyiségek az aranyfinomítás melléktermékeként is előállíthatok. A legfontosabb ókori ezüstszállító - abban az időben ismert huszonhat lelőhelyével - Kis-Ázsia volt. Hellász szűkében volt az aranynak, működtek azonban ezüstbányák az aranybányák mellett Makedóniában, Trákiában, a Küklászokon - egyikük-másikuk már a bronzkortól. A Lauriumban és Attikában lévők a Kr. e. XVI. századtól kezdve üzemeltek. A Kr. e. V. század elején igen gazdag érre bukkantak, amely száz esztendeig adta a kincsét. Az attikai bányák kb. Kr. e. 100-ig termeltek, majd bezártak, és csupán a Kr. u. V. század táján nyíltak meg ismét. A rómaiak, majd a birodalom fő szállítója Hispánia volt, mellette - főként az etruszk ötvösök, de később a Római Birodalom számára is - Szardínia szigete.
