Oberfrank Ferenc: Az aranyművesség története. 2. átdolgozott, bővített kiadás (Budapest, 1996)
Bevezetés
BEVEZETES Az arany - eddigi ismereteink szerint - jó hatezer esztendeje társa az embernek. Aligha létezik még egy olyan anyag a természetben, amelynek ennyire fontos és ellentmondásos lenne a szerepe, mint az aranyé. Az arany ugyanis nem egyszerűen megmunkálásra váró nyersanyag, mint általában a többi fém, hanem szimbólum is: az isteni erő, a tulajdon és a hatalom szimbóluma. Mint ilyen a legellentmondásosabb: „Tedd isteneddé, és úgy megkínoz, mint az ördög" - szól az angol közmondás. A. V. Anyikin az aranyról szóló kitűnő könyvének A sárga ördög címet adta, és nem éppen indokolatlanul. Úgy vélik, hogy az ember az aranyat az első fémek között ismerte meg, mert már a bronzkor elején megjelent. Ugyanúgy, mint a réz és az ezüst, a természetben színállapotban is megtalálható, föltűnő sárga csillogásával azonnal fölhívja magára a figyelmet. Az aranyért már az ókorban megindult a hajsza. Az egyiptomiak bejárták érte szinte egész Afrikát, a krétaiak meg a föníciaiak pedig arany után kutatva az akkor ismert Föld határáig jutottak el. Kolumbus alig tette a lábát 1492 őszén az Újvilág földjére, máris az arany után kérdezősködött. Az arany ugyanakkor ösztönzőleg is hatott sok területen. Az egyiptomi mesterek az arannyal kapcsolatban fejlesztették a kohászatot, az ókori rómaiak a bányatechnikát, a középkori alkimisták pedig - miközben retortáikban mesterséges úton szerettek volna aranyat előállítani - számos fölfedezésre jutottak. A „sárga ördög" fegyvert adott a hódítók kezébe. Egyiptom Núbiát igázta le és hajtotta rabszolgasorba az aranyért, Róma Galliát meg Hispániát vette birtokba, az újkor spanyol konkvisztádorai pedig egész indián törzseket irtottak ki, ősi kultúrákat semmisítettek meg az arany megszerzéséért. Az arany birtokában világbirodalmak épültek föl, amire számos példát találunk a történelemben az ókori Egyiptomtól a legújabb kori Amerikai Egyesült Államokig. Ez utóbbi hatalmát óriási mértékben növelte a kaliforniai és az alaszkai arany. Ez a csodálatos, ritka, egyszersmind képlékeny, jól megmunkálható fém mindig remekművek készítésére ösztönözte a mestereket. Sajnos nagy részük az enyészet martalékává vált: hódítók, rablóbandák hurcolták el, hozzá nem értő harácsolok pusztították el, beolvasztva a művészi ötvösmunkák egész sorát, hogy aranyrudak formájában halmozzák föl a „kincseket", esetleg pénzt veressenek belőle, vagy hogy megunt ékszereikből, dísztárgyaikból divatosabbat készíttessenek. Csak a sivatag homokja mentette meg számunkra a sumer Ur városából származó legősibb aranykincsleletet is. Az egyiptomi fáraók kincsei közül is csupán a „kisebb jelentőségű" Tutankhamoné maradt fönn. Az időben hozzánk közelebb álló és név szerint is ismert ötvösök alkotásaival sem állunk jobban. így pl. a késő reneszánsz nagy mestere, Benvenuto Cellini önéletírásából tudjuk, hogy ő számtalan ékszertárgyat, dísztárgyat, érmet készített, közülük azonban csak egyetlenegy, a híres sótartó maradt fenn napjainkig, a többi 9
