Mándi Attila et al. (szerk.): 100 éves a szabadalmi rendszer Magyarországon - MIE közleményei különszám (Budapest, 1996)
17. Szellemi alkotások szerepe a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Rt. életében
SZELLEMI ALKOTÁSOK SZEREPE A RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR RT. ÉLETÉBEN PATENTING ACTIVITIES AT RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR RT A Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Rt. 1901. évi megalakulását követően az alapító tulajdonos, Richter Gedeon gyógyszerész, korán felismerte a szabadalomképes gyógyszerelőállítási találmányok szabadalmaztatásának szükségességét, és 1905. október 27-én szabadalmaztatásra bejelentette az „Eljárás lecithin albuminát előállítására" és „Eljárás bróm és jód-lecithin előállítására" című találmányait, amelyekre 1906. március 21 -én szabadalmi oltalmat kapott. A cég 1906-tól 1948-ig, azaz az államosításig, 86 db szabadalmat szerzett az alábbi grafikon szerinti évenkénti megoszlásban. Ebben az időszakban a gyár fő tevékenységi körébe tartozott az állati szervek és növényi extraktumokból készült gyógyszerek forgalmazása, mint például az 1902-ben elsőként védjegyoltalomban részesített Tönogen® (adrenalin), valamint a Glandubolin® (tüszőhormon), testosteron, Perhepar® (fehéijementesített májkivonat), insulin, lecithin, Adigan® (digitalis kivonat) és az ergometrin. Az 1948. évi államosítás után a cég Magyarországon Kőbányai Gyógyszerárugyár néven, külföldön pedig Richter Gedeon Vegyészeti Gyár néven tovább folytatta innovatív tevékenységét és Gedeon Richter, a pharmacist, formed his company the Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Rt in 1901. Soon he realized the importance of the protection afforded by patents in the pharmaceutical field. On 27 October 1905 he filed his first two patent applications concerning the processes for producing lecithin albuminate, bromoand iodolecithin and obtained protection for die same on 21 March 1906. Between 1906 and 1948 86 patents were granted to his company a breakdown by year of which is shown in the following figure. During this period predominantly extracts obtained from herbs and animal organs were commercialized. Examples of compositions of this type are Tbnogen® (a trademark for adrenalin, registered in 1902), Glandubolin® (follicle stimulating hormone), testosterone, Perhepar® (protein-free liver extract), insulin, lecithin, Adigan® (an extract of Digitalis) and ergometrin. In 1948 the company was brought under state control, its name changed to Kőbányai Gyógyszerárugyár in the home country, while the original name was retained for use in foreign rela-149