Tattay Levente: A versenyjog és az ipari tulajdon oltalma az Európai Közösségben (Budapest, 1998)
III. rész. Szabadalmak, védjegyek, földrajzi árujelzők, ipari minták és a gazdasági verseny az Európai Közösségben
A szabadalomból eredő jogok gyakorlása és a versenyszabadság összhangjának megteremtése különös figyelmet érdemelnek részben a Zöld Könyvben foglalt elképzelések (1. jelen fejezet III. B. pontja végét, amely a közösségi szabadalomról szóló Luxembourgi Egyezményt ismerteti), részben pedig az EK közös belső piac mielőbbi kiteljesedése szempontjából. A deffenzivitás elve, amelynek az értelmében a szellemi tulajdonból eredő jogokat minden vonatkozásban mentesíteni kell, nem felel meg a közös belső piac kiépítése és a versenyszabadság követelményeinek. A szabadalmak vonatkozásában az a megközelítés érvényesül, hogy a szellemi tulajdonjogok „normál” gyakorlása nem tekinthető tilalom alá eső piacmonopolizáló versenykorlátozásnak. Emögött az ún. pozitív hatás tana (Effektivitátsprincip, effiency) húzódik, melynek alapján különbséget tesznek jó és rossz monopólium, pozitív és negatív hatású kartell között. A szabadalmak fogalma a Közösségben egységes az éppen bekövetkezett jogharmonizációs tevékenységnek köszönhetően. Ennek megfelelően szabadalmazható minden új, feltaláló lépésen alapuló iparilag alkalmazható találmány. A szabadalom intézménye mellett érvek sokasága szól. A szabadalom engedélyezés kivételesjellegének biztosítására a feltaláló személyes érdemének megállapítása szolgál, mely a feltalálói lépés megkövetelése útján történik. Ennek megfelelően kizárólag meghatározott alkotói teljesítményt képviselő megoldások részesülhetnek szabadalmi oltalomban. Ezt az alkotói követelményt érvényesíti a feltalálói tevékenység oltalmazhatósági kritériuma. A feltalálói tevékenység akkor állapítható meg, ha a megoldás a technika állásához képest nem nyilvánvaló. A nyilvánvalóság megítélésében az adott műszaki területen jártas szakember tudása a zsinórmérték. A szabadalmi jog a Közösségben is kizárólagos jogokat biztosít a szabadalmasnak szabadalmával való rendelkezésre, különösen licenc adására és a szabadalom hasznosítására. A kizárólagosság megadása mind az egyes országok, mind a Közösség szintjén logikusnak tűnik. A szabadalmi oltalommal járó kizárólagosság időleges piaci monopol helyzetet teremt, ugyanis lehetőséget nyújt arra, hogy a találmány szerinti új termék forgalmazásával kifejlesztője profitot érhessen el. Oltalom híján ugyanis az új terméket utánzók az új eljárást másolók a kifejlesztőnél alacsonyabb árat érhetnének el, hiszen áruikat nem terhelnék a kutatás-fejlesztés költségei. A szabadalom kizárólagossága egyébként is területi és időbeli, továbbá a szabadalmakra vonatkozó más jogszabályi (kényszerengedély, előhasználat stb.) megszorításokkal érvényesül. A Közösségben a szabadalom kapcsolatépítő eleme a piaci szereplők közötti kontaktus megvalósítását szolgálja azzal, hogy licencia adása, illetőleg átruházás révén a szabadalmas lehetőséget kap a kizárólagosság részleges vagy teljes feloldására. A szabadalmak kapcsolatösztönző szerepe abban nyilvánul meg, hogy a szabadalmas együttműködik a gyártóval, forgalmazóval. A licencek adása estén az értékesítési láncolat különböző szintjén elhelyezkedő vállalkozások között hoz létre kapcsolatot. A licencmegállapodás révén különböző vállalkozók kapcsolata vertikális kapcsolatrendszert hoz létre. A versenyt gerjesztő hatás lényegében a szabadalom versenyélénkítő hatását jelenti. Ösztönöz a szabadalom továbbfejlesztésére, ösztönzi a versenytársakat alternatív megoldások kidolgozására, sőt a nem kizárólagos párhuzamos licencek adása esetén kifejezetten versenyt gerjesztő hatású lehet. „A szabadalmi rendszer, mint szellemi tulajdon különböző elemeknek és jogi hatásoknak egészként működő egysége - a kizárólagos, a verseny gerjesztő (kapcsolatépítő) elemek piac konform ötvözete. ” © Phare Program HU-94.05 81
