Tattay Levente: A versenyjog és az ipari tulajdon oltalma az Európai Közösségben (Budapest, 1998)
I. rész. Az ipari tulajdon monopol jellege és a gazdasági verseny szabályozása az Európai Közösségben
C. Szervezeti egyesülések problematikája A közös belső piac kialakulása kihívást jelent a vállalkozások számára, amelyek azokkal csak úgy tudnak szembenézni, ha fúziók és stratégiai felvásárlások révén stratégiai szövetségeket hoznak létre. A szervezeti egyesülések létrejötte elvileg elfogadható, racionális törekvés, azonban a piaci erőviszonyok negatív hatású megváltozását jelenthetik. Amennyiben a szervezeti egyesülések megfelelő ellenőrzésére nem kerül sor, a fúziók révén erőfölény, végső soron monopolhelyzet alakulhat ki. A fúzióban részt vevő cégek indokolatlanul magas, járadékszerű jövedelemre tehetnek szert, amely az általános jólét csökkentésén kívül a versenytársak kiszorításához is vezethet, különösen visszaélés esetén. A közösségi versenypolitika feladata annak a meghatározása, hogy a szervezeti egyesülések milyen határig fejltenek ki élénkítő hatást a gazdaságban és mely feltételek teljesülése esetén célszerű a fúziókat megtiltani. A közös belső piaccal összeegyeztethetetlen az olyan szervezeti egyesülés, amely nyilvánvalóan gazdasági fölényt keletkeztet vagy erősít meg és azzal a hatással jár, hogy a közös belső piac egészében vagy annak jelentős részében gazdasági verseny hátráltatására kerül sor. A versenypolitika további lényeges feladata, hogy meghatározza a meg nem engedett koncentráció fogalmát és állapítsa meg az ellenőrző befolyás megszerzésének ismérveit. D. Állami támogatások A határok megnyitásával és a közös belső piac funkcionálással erős késztetés jön létre az állami támogatásra és arra, hogy állami intézkedésekkel védjék az ipart és a mezőgazdaságot a verseny fokozódása ellen. Az állami támogatás nyújtásának megvan a maga létjogosultsága, így többek között:- kutatásfejlesztési tevékenység,- környezetvédelem- regionális érdekek előmozdítása esetén. Az állami támogatás megengedett, ha nem ellentétes a közösségi versenypolitika céljaival és az államilag támogatott beruházások hatása a Közösség egésze szempontjából pozitívnak tekinthető. Általában akkor tilosak az állami támogatások, hatásuk elsősorban azért lehet káros a Közösség szempontjából, mert versenyképtelen vállalatokat és iparágakat tarthat fenn, vagy éppen ellenkező hatást fejthet ki: versenyképes vállalkozásokat tehet tönkre. € Phare Program HU-94.05 33