Tattay Levente: A versenyjog és az ipari tulajdon oltalma az Európai Közösségben (Budapest, 1998)
III. rész. Szabadalmak, védjegyek, földrajzi árujelzők, ipari minták és a gazdasági verseny az Európai Közösségben
után a termék szerint történő piackorlátozás. A Sirdar védjegy angol társaság tulajdona volt, a Phirdar francia jogosulthoz tartozott. Mindkét védjegy árujegyzékébe kötéshez használt fonalak tartoztak. Az angol és francia székhelyű vállalkozások úgy állapodtak meg, hogy a Sirdar védjegy jogosultja nem értékesít Franciaországban Sirdar fonalat. A francia cég kötelezte magát arra, hogy nem értékesít Phildar védjeggyel ellátott fonalat Angliában. A megállapodás Angliának a Közösséghez történt csatlakozása előtt jött létre 1964-ben. A fenti kötelezettségen kívül kölcsönösen kötelezték magukat arra, hogy egymás védjegyeit nem támadják meg. Meg kell jegyezni, hogy a megállapodás kötésébe erősen közrejátszott a két védjegy és árujegyzékük ütközése. Az Európai Bizottság a Phildar-Sirdar ügyben az EK-Szerződés 85. § (1) bekezdése alá eső piac korlátozást állapított meg. A Penney-megállapodás ügyében hozott EK Bizottsági döntés. 1978. A kérdéses ügyben szintén a védjegyekből eredő jogok piackorlátozó és versenykorlátozó hatását vizsgálta az Európai Bíróság. A kérdéses ügyben két olyan vállalkozás járt el, amelyek dohányzással kapcsolatos termékeket hoztak forgalomba. A két vállalkozás védjegyei egymással összetéveszthetők voltak. A problémák megelőzése érdekében az egyik fél szerződésben kötelezte magát, hogy csak egy különleges dohányfajtára korlátozza a saját védjegyhasználatát, a másik szerződő fél továbbra is forgalmazta saját termékeit. A két védjegyjogosult által kötött megállapodás lényegében megszüntette a két védjegy közötti összetévesztés veszélyét. Az Európai Bizottsághoz a felek kérelme alapján került az ügy, mivel a két védjegyjogosult részéről felmerült annak a lehetősége, hogy a piac termékek szerint történő megosztása versenykorlátozás tilalmába ütközhet az EK-Szerződés 85. cikk (1) bekezdése alapján. A Bizottság azonban az ügyben azt állapította meg, hogy a védjegyhasználat szerződéses korlátozása a Közösségi versenyjog szempontjából nem minősülnek versenykorlátozó hatásúnak. A döntés meghozatalában azonban fontos tényezőnek bizonyult az, hogy a megállapodás jelentősen közrehatott a fogyasztók (hasonló védjegyek - azonos árujegyzékkel) hasonló megjelölések általi megtévesztésének kiküszöbölésében. VII. A VÉDJEGY RENDELTETÉSÉNEK MEGHATÁROZÁSA AZ EURÓPAI BÍRÓSÁG ÉRTELMEZÉSE SZERINT A Hag II. ügyben hozott döntés indokolása nagyszerűen tükrözi az integráció érdekei és a védjegyek gazdasági rendeltetése figyelembevételével a védjegyoltalomból eredő kizárólagos jogok és a gazdasági verseny közötti kapcsolat közösségi felfogását. A védjegy csak akkor töltheti be szerepét, ha kizárólagossággal jár. Ha a tulajdonos arra kényszerül, hogy a védjegyen versenytársával megosztozzon, elveszti az ellenőrzését a védjegyhez társuló goodwill felett. Áruinak reputációját sérteni fogja, ha a versenytárs rosszabb minőségű árukat ad el. A fogyasztó szempontjából hasonlóképpen nem kívánatos következményekkel kell számolnunk, mivel a védjegy által közvetített jelentés egyértelműsége csorbát szenved. A fogyasztót ezáltal megtévesztik és félrevezetik. Mindezekre figyelemmel a védjegy nem több és nem kevesebb, mint a piaci verseny egyik alapfeltétele. Az Európai Bíróság erre az okfejtésre alapozva, a védjegyeknek a gazdasági életben, illetve az integrációban betöltött szerepéről a következő összegező jellegű véleményt alkotta: „A védjegyhez fűződő jogok... a Római Szerződés által létrehozni és © Phare Program HU-94.05 107
