Tattay Levente: Védjegyekről vállalkozóknak (Budapest, 1995)
Első rész. Bevezetés
ELSŐ RÉSZ BEVEZETÉS A védjegyek és a védjegyjog kialakulása A védjegyek az árujelzők körébe tartozó megjelölések. Az árujelzők történelme egyidős a kereskedelemmel. Már Krisztus előtti IV. évezredben kialakultak az Ókor kereskedelmi útjai és létrejöttek a hagyományos árucsere lehetőségei. Az arabok, majd a föníciaiak, később pedig a görögök és a rómaiak közvetítésével távoli területek árui terjedtek el az alábbi földrajzi megjelölések révén- libanoni cédrus,- kínai tea.- kínai porcelán.- egyiptomi gabona.- baltikumi borostyán.- indiai drágakövek ezek voltak az ókor „márkái”. A kereskedelem, a kézműipar és a közlekedés fejlődésével még inkább alkalmazták az árujelzőket. Később váltak híressé a krétai vázák, a számoszi agyagedények, római üvegedények, a görög, hispániai, egyiptomi borok, amelyeket amforában messze földre hajókon szállították. A rómaiaknak már olyan híres boraik voltak, mint a falernusi, massicusi, caecubusi, setiai. amelyeket a történetírók, költők rendszeresen megemlítettek. A római birodalom felbomlása után a középkorban a Hanza városaiban és az olaszországi kézművesek kereskedelmi tevékenysége keretében tovább folyt az árujelzők használata. A céhes kereskedelemben és az iparban egészen a XIX. század közepéig, az üzletek és az áruk megjelölésére a céhek különböző jelvényeket és megjelöléseket használtak. Földrajzi árujelzőket is szívesen alkalmaztak (brüsszeli csipke, bordói bor). Az ipar a nemzetközi kereskedelem, a közlekedés rohamos fejlődése és az ur-banizáció tette szükségessé a XIX. században a mai értelemben vett védjegyek kialakulását. Az ipari tömegtermelés a közszükségleti cikkeket, így a szerszámokat, a ruházati cikkeket, a mezőgazdasági eszközöket, a háztartási felszerelési cikkeket nagy mennyiségben gyártotta. A nagytömegű áru. más szállítók áruival együtt talált a belföldi és külföldi piacokon gazdára. Az áruk különböző gyártói és eladói 9
