Gazda István: A technológiatranszfer (Budapest, 1993)

I. Alapfogalmak

12.1. Kényszerlicenciák A szabadalmaknál már említettük, hogy a szabadalmasnak szabadalmát használnia kell. Amennyiben ezt elmulasztja, kiteszi magát annak, Iiogv ellene kénvszerengedélvezési (kénv­­szerlicencia) pert indítsanak. A hasznosítás elmulasztásának e jogkövetkezményét azonban több módon is ki lehet kerülni. így nem kell kényszerengedélyt adnia, ha — a találmányának az ország területén való hasznosítására komoly előkészületeket telt, — másnak hasznosítási engedélyt adott. — mulasztását kimentette (például a szaksajtóban meghirdet­te, hogy hajlandó szabadalmára — megfelelő feltételek mellett — licenciát adni). Nem csupán gyakorlatba vételi hiány miatt indítható azon­ban kényszerliceneia per. hanem akkor is. ha valakinek a szabadalma a kényszerengedélyes szabadalma nélkül — a szabadalmak füirirőséjre miatt — nem hasznosítható. Ennek a függőségi oknak talán még nagyobb a gyakorlati jelentősége, mint az előbbié. Több megkötöttsége van a kényszerengedély jogosultjának, így például az. hogy az engedélv nem lehel kizárólagos, vagv hogy a kényszerengedélyes nem adhat alliceneiát. illetve hogy az alapját képező szabadalmat egy éven belül hasznosítania kell. 48

Next

/
Thumbnails
Contents