Palágyi Tivadar - Pálos György (szerk.): Iparjogvédelem Franciaországban - Francia technika és tudomány 3. (Budapest, 1972)
I. Szellemi alkotások és azok jogvédelme
A találmány szabadalmazhatóságát rontó újdonságnak az uj törvény szerint a bejelentés benyújtása előtti napig kell visszanyúlnia. A találmány közlése a szabadalmi bejelentés benyújtása napján már nem jelent ujdonságrontást, még ha a közlés ugyanazon a napon, a benyújtás pillanatát megelőzően történt is. Az 1968. január 2-i törvény két kivételt ismer el a találmány abszolút újdonságának elve alól, amelyek nem léteztek az előző rendszerekben. így nem rontja a találmány újdonságát a bejelentés benyújtását megelőző 6 hónap alatti közlés, ha ez a közlés közvetlenül,vagy közvetve olyan visszaélésből származik, amelyet a bejelentő,vagy annak jogelődje kárára követtek el. Ezt a rendelkezést a bíróságok bizonyára nagyon korlátozottan fogják értelmezni, és csak akkor fogják alkalmazni, ha megállapítható, hogy a találmányt harmadik személy a feltaláló kifejezett akarata ellenére közölte, vagy ha a találmány részeit tőle ellopták. Ez a kivétel nem érvényes, ha maga a feltaláló követett el olyan hibát, vagy hanyagságot, amely megmagyarázza a közlést. Ugyanigy nem ujdonságrontó a találmány bemutatása hivatalos, vagy hivatalosan elismert kiállításokon, a nemzetközi kiállításokra vonatkozó egyezmény értelmében, amelyet Párizsban 1928. november 22-én Írtak alá és 1948. május 10-én módosítottak. A nemzetközi kiállítások által teljesítendő feltételek ezt a rendelkezést gyakorlatilag feleslegessé teszik. A legnagyobb különbség a különböző fogalmazásokban szereplő ujdonságfeltételek között azzal kapcsolatos,hogy milyen hatással lehet a találmány szabadalmazhatóságára egy korábbi, nem engedélyezett és ezért titkos, francia bejelentés létezése a benyújtás pillanatában. Az 1844. julius 5-i törvény 31. szakasza az előző bejelentés teljes szövegét olyan közzétételként fogta fel, amely a találmány újdonságát lerontja. Az 1960. május 31-i rendelet már említett 6. szakasza szerint nem uj az olyan gyógyszer, amely korábbi időpontban benyújtott, de még nem publikált fra icia különeges gyógyszer-szabadalomban olyan mértékben le van Írva, hogy megvalósítható. A különleges gyógyszer-szabadalomra való utalásból következik, hogy a BSM újdonságát nem rontja az 1844-es törvény hatálya alatt benyújtott olyan szabadalom, amely ugyanazt a terméket Írja le, és leírásában utal a gyógyszerként való felhasználás lehetőségére, de a BSM benyújtási időpontjában még nem volt engedélyezve. Az 1968. január 2-i törvény megváltoztatta ezt a szabadalmazhatóság! feltételt. A 12. szakasz szerint szabadalmi bejelentésben nem igényelhető olyan találmány, amely szerepel egy olyan francia szabadalmi leírás igénypontjaiban, amelyet az illető bejelentés benyújtási időpontjában még nem tettek közzé, de amely 37