Haraszti Mihály: Franchising a vállalkozók csodafegyvere? (Budapest, 1992)
Bevezető
Az óriási fejlődés ellenére igen sok még a tennivaló, elsősorban a konstrukció megismertetése, az ismeretterjesztés terén. Ez késztetett bennünket könyvünk megírására is. Bár már két magyar nyelvű könyv is megjelent a franchisingról, úgy gondoljuk. hogy talán nem haszontalan e munka megjelentetése sem. Olyan köny\et akartunk írni, ami nemcsak nyelvében magyar, nemcsak a külföldi szakirodalom valamilyen mélységű összeollózása. Ennek megfelelően - a magyar realitások figyelembevételével - két alapvető szempont lebegett a szemünk előtt A franchise formát egyrészt a vállalkozások általános környezetében, másrészt a piaci viszonyok, a marketing szélesebb összefüggései között, mélységében igyekeztünk bemutatni. A mai magyar vállalkozó még nem szerezhette meg azokat az ismereteket, gyakorlati tapasztalatokat, melyek egy piacgazdaságban felnőtt, az üzleti ismereteket az iskolapadtól kezdve magába szívó nyugati társa rendelkezésére állnak. Úgy éreztük, hogy a franchise egyes elemeinek részletesebb, piaci megközelítésű magyarázata, a lehetséges konfliktusforrások, buktatók kiemelése, a magyar helyzet specialitásainak külön tárgyalása elengedhetetlenül szükséges a franchise megértéséhez és helyes alkalmazásához. Sokat segilettck ebben az elmúlt években felhalmozódott gyakorlati tapasztalatok, tanácsadói munkánk eredményei. Kinek szól c könyv? Elsősorban a franchising iránt érdeklődőknek, legyenek akár vállalkozásuk fejlcszési lehetőségeit kutató vállalkozók, akár az önálló egzisztencia teremtését fontolgató vállalkozójelöllek vagy közgazdasági, illetve kereskedelmi tanulmányokat folytató diákok. Ajánljuk könyvünket a piaci viszonyok, a marketing iránt érdeklődőknek is. A franchise az az forma, amely talán a legtöményebben, a legkoncentráltabban egyesíti magában mindazokat a piaci elemeket, melyek egy megalapozott vállalkozás létrehozásához és folyamatos sikeréhez szükségesek. Mindazok okulhatnak belőle, akik ugyan az egyéni vállalkozás v agy a saját tulajdonú hálózat kialakításának útját járják, de tudni akarják, hogy milyen egyéb lehetőségek állnak rendelkezésükre, mit csinál a konkurencia. Könyvünk üzenet a jogászoknak is. Tapasztalataink szerint egyre több jogász kezd foglalkozni a franchise jogi oldalával, készít vagy honosít franchise szerződéseket anélkül, hogy e forma lényegét ismerné. A licenckcrcskedclcmrc való leszűkítés pedig komoly veszélyeket rejt magaban. Egy franchie szerződés elkészítésekor feltétlenül figyelembe kell venni a franchise belső logikáját, összefüggéseit, egyébként éppen lényege vész el. Könyvünk általános megközelítésű, arra törekedtünk, hogy a franchising iránt bármely szempontból érdeklődő vagy a vállalkozásokkal egyébként kapcsolatban nem lévő olvasó is megismerhesse c vállalkozási forma fogalmait, logikáját, belső törvényszerűségeit. Erre utal az egyes részek beosztása is. A könyv első részében bemutatjuk magát a fogalmat, lényegi vonásait, fajtáit és több megközelítésben utalunk a gazdaságban betöltött helyére és szerepére. 12