Gazda István et al.: Találmányok, szabadalmak (Jogvédelem. Know-how. Értékesítés) (Budapest, 1971)
V. A műszaki fejlesztés és iparjogvédelem állami szervei
E tanulmányok is azonban - akárcsak az OMFB megbízásából kidolgozott egyéb tanulmányok - mivel az azokat kidolgozó szakemberek közös állásfoglalását tartalmazzák csupán semmiféle kötelező jelleggel nem birnak, pusztán meggyőző erejüknél fogva hatnak. Gyakorlati értéküket mégis igazolja az, hogy azokból számos gondolatot az illetékes állami szervek, vállalatok magukévá tettek, megvalősitottak. Az OMFB elnöksége, ill. testületé által elfogadott tanulmányok, az un. koncepciók érvényesitésének viszont már van bizonyos államigazgatási szankciója. Az OMFB ugyanis köteles átadni a kidolgozott koncepciót az Országos Tervhivatalnak, az illetékes minisztériumoknak és más országos hatáskörű szerveknek. Ameanyiben pedig az Országos Tervhivatal a népgazdasági tervek előkészítése során e koncepciókat figyelmen kívül hagyná, ezt a kormány elé kerülő tervjavaslatban indokolnia kell. Általában tehát az OMFB egész tevékenységét a tanácsadó, koordináló munka jellemzi, hatósági jogkört csak az esetek egész kis hányadában gyakorol. Ezért annak ellenére, hogy az OMFB irányitó, felügyeleti jogkört is gyakorol iparjogvédelmi ügyekben, tevékenysége mégsem meríti ki az "iparjogvédelmi hatóság"hagyományos fogalmát, ez utóbbi funkciót az Országos Találmányi Hivatal látja el. 2. Országos Találmányi Hivatal (OTH) Államigazgatási jogunk hatályos rendelkezései szerint az Országos Találmányi Hivatal (OTH) részben iparjogvédelmi hatósági funkciót lát el, részben pedig az iparjogvédelem állami elvi irányításából fakadó feladatokat. E kétféle funkciót az OTH feladatáról és hatásköréről szóló 2048/1967. (Vili. 20.) Korm. sz. határozat állapítja meg. Az ebben a jogszabályban meghatározott hatósági feladatok körét valamelyest bővitette még a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1969. évi n. tv., valamint a védjegyről szóló 1969. évi IX. tv. A hivatkozott kormányhatározat a hatósági jogkör tekintetében kimondja, hogy az OTH a) végzi a szabadalmi bejelentések vizsgálatát, a szabadalmak engedélyezését és nyilvántartását, a védjegyek, ipari minták és eredetmegjelölések vizsgálatát, lajstromozását és nyilvántartását; b) ellátja az iparjogvédelmi társadalmi szervek szakmai felügyeletét és a szabadalmi ügyvivőkkel kapcsolatban külön jogszabályban meghatározott feladatait; c) iparjogvédelmi tárgyú időszaki hivatalos lapot ad ki.