Gazda István et al.: Találmányok, szabadalmak (Budapest, 1963)
VI. Szabadalmi hatóságok és a Nemzetközi Iparjogvédelmi Unió
3. A NEMZETKÖZI IPARJOGVÉDELMI UNIÖ ÉS AZ ELSŐBBSÉGEK KÉRDÉSE 1883-ban Párizsban több ország egyezményt kötött az ipari tulajdon oltalmazására. (A továbbiakban: Uniós Egyezmény.) Az Uniós Egyezmény nemcsak a találmányok oltalmáról rendelkezik, hanem a használati minták, ipari mustrák és minták, gyári vagy kereskedelmi védjegyek oltalmáról is. A következőkben az Uniós Egyezménnyel csak a szabadalmakkal kapcsolatban foglalkozunk, annak is csak leglényegesebb rendelkezéseivel. Az Uniós Egyezmény szövegét több ízben felülvizsgálták és módosították, így Brüsszelben 1900-ban, Washingtonban 1911-ben, Hágában 1925-ben, Londonban 1934- ben és Lisszabonban 1958-ban. Az 1963. január 1-i állapot szerint az Uniós Egyezményhez 52 ország csatlakozott, ezeket jelen fejezet végén soroljuk fel, megnevezve azt a legújabb szöveget is, amelyiket az illető ország legutóbb ratifikált. Magyarország 1962. július 14-i hatállyal csatlakozott a londoni szöveghez (lásd: Függelék 1. pont), de valamennyi előzőleg ratifikált szöveg, így a washingtoni és a hágai is érvényben maradt. Az Uniós Egyezmény egyik leglényegesebb rendelkezése az ún. egyenlő elbánás elve, amely szerint a szerződő országok mindegyikének polgárai a Nemzetközi Iparjogvédelmi Unió bármely más országában az ipari tulajdon oltalma tekintetében ugyanazokat a jogokat (előnyöket) élvezik, amelyeket a belföldiek. Az Uniós Egyezmény lényeges intézkedése az elsőbbségek elismertetése. Ez abból áll, hogy ha valaki a Nemzetközi Iparjogvédelmi Unió valamely tagállamában szabadalmi bejelentést tesz, akkor, ha ezen első bejelentés elsőbbségi napjától számított egy éven, a prioritási éven 92
