Gazda István et al.: Találmányok, szabadalmak (Budapest, 1963)

IV. Szabadalmaztatható és a szabadalmaztatás köréből kizárt találmányok

tatták ki. illetve egy korábbi szabadalmi bejelentés még nem is vezetett szabadalomra, sőt szabadalmi közzétételre sem került.

Ilyen esetekben a korábbi feltaláló ugyancsak a felszólalási eljárás során hivatkozhat saját korábbi találmányára, illetve szabadalmára. A mai magyar joggyakorlat az ilyen jellegű kérdéseknél az Sztv. 3. §. 3. pontjára támaszkodik. Ennek szóhasználata szerint „nem tekintendő újnak a találmány, ha az bejelentése idejében már szabadalom tárgyát képezte”. Egy függőben levő korábbi bejelentés azonban még nem képezi szabadalom tárgyát, ezért véleményünk szerint helyesebb volna az olyan joggyakorlat, amely az Sztv. 5. §-ára támaszkodna azon az alapon, hogy „a szabadalom a feltalálót, vagy jogutódját illeti meg”. Ebben az esetben ugyanis azzal lehet érvelni, hogy aki később találta meg a megoldást, utóbb nem bizonyul „feltalálónak” és ezért lehet a találmány korábbi szerzőjének, a tényleges első feltalálónak felszólalási jogalapja.

E kérdés ellentétes joggyakorlatának oka tulajdonképpen az Sztv. korszerűtlensége. A kérdés további boncolgatása azonban külön tanulmányt igényelne.

Ilyen felszólalás esetén azonban csak a korábbi szabadalmi bejelentés, illetve szabadalom igénypontjai mértékadóak az igényrontásra nézve, nem pedig a leírás bármely helye. Ezért nevezzük az ilyen körülményt igény rontásnak és nem újdonságrontásnak.

Egyes országokban az igényrontást gyakran hivatalból is észlelik. Ilyen esetben az igényrontásra a későbbi bejelentő figyelmét nemcsak felhívják, hanem a szabadalmaztatási eljárást a későbbi bejelentésre nézve fel is függesztik a korábbi bejelentés végleges intézéséig és előfordul az is, hogy a szabadalmi bejelentést ezen az alapon esetleg el is utasítják. Az Amerikai Egyesült Ál-79