Gazda István et al.: Találmányok, szabadalmak (Budapest, 1963)
VII. Szabadalmaztatási eljárás Magyarországon és külföldön
c) A találmány nem a bejelentőt illeti. (Sztv. 5. és 6- §■) Az a) pont szerinti felszólalás azon alapszik, hogy a találmány tárgya nem új, nem jelent haladást, iparilag nem értékesíthető (Sztv. 1. §.); a találmány tárgya nem engedélyezhető. A b) pontra alapított felszólalás a leírással kapcsolatos kifogásokra épül. (Lásd részletesen: VII. Fej. 2—3. pont.) Ezek lényege abban áll, hogy a leírás vagy az igénypontok nem érthetők, nem világosak, félrevezetőek stb. A c) pontra alapított felszólalásra eltulajdonítás esetében kerül sor. Ilyen esetben a felszólaló azt adja elő. hogy a találmányra engedélyezendő szabadalom nem a bejelentőt illeti, mert a bejelentő azt a felszólaló leírásából, rajzaiból, mintáiból, készülékeiből, szerkezeteiből vagy alkalmazott eljárásából vette (Sztv. 5. §.). Az Sztv. 5. §-ára alapított felszólalással kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy az idézett taxatív felsorolásból a szóbeli közlés hiányzik, mert az a körülmény, hogy a bejelentő a felszólaló találmányát a felszólaló szóbeli közléséből ismerte meg és jelentette be saját nevében, nem képez felszólalási jogalapot. Más esetben a felszólaló azt f-'dja elő, hogy szolgálati találmányról van szó s ezért a szabadalom a munkaadót, vagy a találmánnyal kapcsolatos megbízót illeti meg. (Sztv. 6. §.) Az előzőekben ismertetett a) és b) pontra alapított felszólalással közérdekből bárki élhet, a c) pontra alapított felszólalással pedig magánérdekből csak a sértett fél vagy jogutódja élhet. A felszólalást indokolni kell. A felszólalásban a felszólalás alapját kifejezetten meg kell nevezni és tüzetesen ki kell fejteni azokat a tényeket, amelyekre felszólalását alapítja. A felszólalást tartalmazó bizonyítékokat, 138
