Gazda István et al.: Találmányok, szabadalmak (Budapest, 1967)
IV. Szabadalmaztatható és a szabadalmaztatás köréből kizárt találmányok
korábban nyújtotta be, így ennek megfelelően korábbi, illetve későbbi bejelentésit találmányról beszélünk. Az igényrontás lényege ezek szerint az, hogy a korábbi bejelentési! találmányok az esetleges későbbi bejelentésű találmányokra nézve ugyancsak szabadalmazást gátlóak lehetnek. Ha a korábbi bejelentésű találmány már szabadalomhoz vezetett és azt kinyomtatták, akkor a kinyomtatott szabadalmi leírás egyszerűen újdonságrontó nyomtatvány. Igényrontás ezzel szemben akkor merül fel, ha a korábbi bejelentésű találmányra adott szabadalmat még nem nyomtatták ki, illetve egy korábbi szabadalmi bejelentés még nem is vezetett szabadalomra, sőt szabadalmi közzétételre sem került. Az igényrontást gyakran hivatalból is észlelik. Ilyen esetben erre a későbbi bejelentő figyelmét nemcsak felhívják, hanem a szabadalmaztatási eljárást a korábbi bejelentés végleges elintézéséig a későbbi bejelentésre nézve fel is függesztik és előfordul az is, hogy a későbbi bejelentést ezen az alapon el is utasítják. (A hazai gyakorlatra vonatkozólag lásd még VII. Fej. 4. pont.) Az Amerikai Egyesült Államokban, ahol a szabadalom általában az első feltalálót illeti, az esetleges azonosságot két hasonló találmány között minden esetben hivatalból vizsgálják és a már említett interferencia eljárás során döntik el, hogy ki a korábbi feltaláló (nem bejelentő) és annak adják meg a szabadalmat. Ha az igényrontást esetleg nem észlelnék hivatalból azokban az országokban, ahol felszólalási rendszer van (így nálunk is), akkor a korábbi bejelentő a felszólalási eljárásban közölheti igényeit, hivatkozva saját korábbi bejelentésű találmányára, illetve szabadalmára. A mai magyar joggyakorlat az igényrontás kérdésénél az Sztv. 3. § 3. pontjára támaszkodik: „nem tekintendő újnak a találmány, ha az bejelentése idejében már szabadalom tárgyát képezte”. Egy függőben levő korábbi bejelentés azonban még nem képezi szabadalom tárgyát, ezért véleményünk szerint helyesebb volna az olyan joggyakorlat, amely az Sztv. 5. §-ára támaszkodna azon az alapon, „hogy a szabadalom a feltalálót vagy jogutódát illeti meg”. Ebben az esetben ugyanis azzal lehet érvelni, hogy aki később találta meg a megoldást, illetve azt később jelentette be, utóbb nem bizonyult „feltalálónak” és ezért lehet a találmány korábbi szerzőjének és 80
