Almay György et al.: Kézikönyv az újításokról és találmányokról (Budapest, 1958)

I. rész. Újítások

(4) Ha többen közösen jelentik be a javaslatot, valamennyi javaslattevő nevét be kell vezetni az újítási naplóba és részükre külön-külön elismervényt kell adni, amelyen fel kell tüntetni a társszerzők nevét is. (5) Az előző bekezdésekben foglalt rendelkezések nem érintik az újítónak azt a jogát, hogy az Országos Találmányi Hivatalnál szabadalom megadását kérhesse. * Az újítási javaslatokat a megvalósításra illetékes szervihez kell benyújtani. A javaslatok helyesen történő benyújtása elsősorban a javaslattevők érdeke, mert a szerzői vitáknál sokszor az dönti el a szerzőség kérdését, hogy a javaslatot a megvalósítás helyén ki nyúj­totta 'be először. A javaslatoknak a legmegfelelőbb helyre való be­adása azért is fontos, mert ez igen sok huzaavonának veszi elejét, ami mind a javaslattevők, mind a népgazdaság elsőrendű érdeke. Előfordulhat azonban, hogy a javaslatot nem a megvalósításra illetékes szervhez nyújtják be; ilyen esetben ezen szerv újítási elő­adója köteles a javaslatot 8 nap alatt oda továbbítani, ahol az tény­legesen megvalósítható. Erről az intézkedésről az újítót írásban érte­síteni kell, hogy a továbbiakban oda fordulhasson. A rendelet nem zárja ki azt, hogy az újító több megvalósításra illetékes szervhez küldhesse be javaslatát. Ilyen esetben azonban helyes, ha a javaslatán feltünteti mindazon szerveket, ahova javas­latát benyújtotta. Minthogy egy javaslat csak akkor tekinthető újítási javaslatnak, ha az nemcsak a gondolat puszta felvetését, hanem a megoldás módját is tartalmazza, szükséges, hogy a javaslattevő javaslatában a megvalósítás módjára kitérjen. A javaslattevőnek tehát javas­latot úgy kell megszövegeznie, hogy abban a megoldás eszközét és módját, továbbá a javaslat gazdasági kihatásait, az esetleges beruhá­zásokat és a szükséges ráfordításokat is közölje. Előfordulhat az is, hogy az újító nem írásban, hanem szóban mondja el javaslatát. Ilyen esetben az újítási előadó köteles azt írásba foglalni. Az újítási előadó az átvett javaslatot azonnal naplózza, s a javaslat átvételéről az újítónak elismervényt ad. Az elismervény tartalmazza a naplóba történt bejegyzés sorszámát, a benyújtás kel­tét, az újító nevét és foglalkozását (beosztását), lakhelyét, valamint a javaslat tárgyát. Ezzel a tennivalóval kapcsolatban a rendelet a korábbihoz képest újat nem hoz, tehát a naplózásnál úgy kell el­járni, mint azt a korábbi rendelkezések előírták. Ha társújítók által beadott javaslatról van szó. akkor az összes javaslattevő neve a naplóba bevezetendő, és a társújítók mindegyikének elismervényt kell adni, feltüntetve azon a társszerzők neveit. A benyújtás keltét általában a naplóba való bejegyzés időpontja határozza meg. Az olyan újítási javaslatoknál azonban, melyeket valamilyen értekezleten terjesztettek elő, nem a naplóba való be­3 Kézikönyv — 14/21 S 33

Next

/
Thumbnails
Contents