Almay György et al.: Kézikönyv az újításokról és találmányokról (Budapest, 1958)

I. rész. Újítások

nélkül bárki (vezetőállású dolgozó, felettes szerv dolgozója, igazgató, főmérnök, újítási előadó, más vállalati, kutató-tervezőintézeti dol­gozó is) részesíthető. (2) A közreműködői díjra jogosultak személyét és a díj felosztá­sát a helyi szakszervezet és az újító meghallgatása után a megvaló­sító szerv vezetője állapítja meg. Az igazgatónak, helyettesének, a főmérnöknek és a főkönyvelőnek közreműködői díját a felettes szerv állapítja meg a szakszervezet előterjesztése alapján. (3) Ha a népgazdasági eredmény eléréséhez az újított alapanya­got, illetőleg a félkészterméket továbbfeldolgozó vállalat dolgozóinak közreműködése szükséges, a továbbfeldolgozó vállalat legeredmé­nyesebb tevékenységet kifejtő dolgozóit az (1) bekezdés alapján meg­állapított díjazásból ugyancsak részesíteni kell. A díj megoszlásának arányát a két vállalat dolgozói által kifejtett tevékenység arányában a két vállalat igazgatója — a helyi szakszervezetek meghallgatása után — együttesen állapítja meg. Megegyezés hiányában az illetékes döntőbizottság határoz. (4) Az összes közreműködők részére kifizethető díj együtttes mértéke az első évre járó újítási díj 50—100n/n-a, a kifejtett tevé­kenységtől függően. A megvalósító szerv vezetője a megvalósításra vonatkozó szerződés megkötésétől számított 8 napon belül dönt abban a kérdésben, hogy a várható telies díj hány százaléka illeti meg a kísérletezésben eredményes tevékenységet kifejtett dolgozókat. Az egyes közreműködők között a díjat az általuk kifejtett tevékenység aránvában kell megosztani. f5) A díiat a megvalósító vállalat folyósítja; esetleges áthárítá­sára az úiítási díj áthárítására vonatkozó szabályok irányadók. A kísérletezés során kifejtett te\Tékcnvségért járó közre­működői díjat a megvalósításra vonatkozó szerződés, megkötésétől számított 8 nanon belül, a megvalósítás sor*n kifejte+t tevékeny­ségért járó közreműködői díj 50fl/«-át pedig a javaslat megvalósításá­tól számított 6 hónán letelte után 8 nanon belül, t^vá^b» 50°^n-át a megvalósítástól számított egy év letelte után ugyancsak 8 napon belül kell folyósítani. (7) E § alapján kifizetésre kerülő díjakat az újítót megillető díjazáson felül kell kifizetni és az újítási díjnak megfelelően kell el­számolni. * A rendelet számos intézkedést tartalmaz az újítások és találmá­nyok gyors megvalósításának előmozdítása érdekében. Ezek közül igen jelentős az újítások kísérletezésében, megvalósításában közre­működők díjazása. A jelen rendelet lényegesen hatásosabb, erősebb és kedvezőbb intézkedésekkel ösztönzi a dolgozókat az újítások, talál­mányok gyors megvalósítására, mint az előző jogszabályok. A közreműködési díj felemelésével anyagilag jobban érdekeltté váltak a dolgozók: ennek a gyakorlati jelentősége az, hogy az újítási 108

Next

/
Thumbnails
Contents