Zakariás Egon: A védjegy - A Magyar Kereskedelmi Kamara Reklám Kiskönyvtára 1. (Budapest, 1973)
Jogszabályok
(3) Ha védjegyet csak az árujegyzék egy része tekintetében ruházták át (részleges átruházás), az Országos Találmányi Hivatal az átruházást a lajstromba az érintett védjegynél bejegyzi, annak árujegyzékéből az átruházott árukat törli, a jogutód javára pedig a védjegyet az átruházott áruk tekintetében lajstromozza. A jogutód javára szóló lajstromozás oltalmi ideje az átruházóéval egyidőben jár le, és mindkét védjegy oltalma egymástól függetlenül megújítható. (4) Az átruházott védjegy tekintetében harmadik személy javára fennálló bejegyzéseket az átruházott védjegy lajstromába is be kell jegyezni. 7. § (a Vt. 23. § (1) bekezdéséhez) (1) A védjegylajstromban fel kell tüntetni: a) a védjegy lajstromszámát és ügyszámát, b) a védjegyet: színes-, térbeli-, hang- vagy fény védjegy esetében e körülményt be kell jegyezni, c) a védjegyjogosult cégnevét (nevét), székhelyét és tevékenységi körét, d) az árujegyzéket, a nemzetközi osztályok feltüntetésével és az ennek megfelelő csoportosításban, e) a képviselő nevét és lakhelyét, f) a bejelentés napját, g) a védjegy elsőbbségét, h) a védjegy lajstromozását (megújítását) elrendelő határozat keltét, i) a fizetett illeték összegét, j) a védjegyoltalom megszűnését, a megszűnés jogcímét és időpontját, k) a jogosult írásbeli kérelmére közokirat vagy megfelelő bizonyító erejű magánokirat alapján a védjeggyel kapcsolatos bármely tényt vagy körülményt (pl. a védjegyátruházást, a használati jog engedélyezését), amelynek a védjegyoltalom szempontjából jelentősége van. (2) A védjegylajstromot bárki megtekintheti; az abban foglalt adatokról díj ellenében másolatot kérhet. 8. § (a Vt. 23. § (5) bekezdéséhez) Az Országos Találmányi Hivatal hivatalos lapjában közölni kell: a) a lajstromozott védjegy lajstromszámát és ügyszámát, a védjegyet, a védjegyjogosult cégnevét (nevét), székhelyét és tevékenységi körét, az árujegyzéket a nemzetközi osztályok feltüntetésével és ennek megfelelő csoportosításban, a képviselő nevét és lakhelyét, a bejelentés napját, a védjegy elsőbbségét, a védjegy lajstromozását elrendelő határozat keltét.