Vida Sándor: A védjegy pszichológiai és jogi megközelítésben (Budapest, 1985)

V. Védjegyek összetéveszthetősége a magyar jogban

szerint tévesen hivatkozott az alsófokú bíróság arra, hogy a DORIS megjelölést nálunk becenévként használják. Nincs semmiféle megbízható adat arra, hogy azt széles körben becenévként alkalmaznák. Ezzel szemben ismert becenév a Dóri, amely a Dórából, Teodórából származik. Ez azonban a lajstromozni kért és az előzményként felhozott megjelölés közös töve, tehát megkülönböztetésre nem alkalmas.

Kétségtelen, hogy a két eltérő betűn kívül hangzásbeli különbség is van a két megjelölés között. Ennél azonban döntőbb jellegzetesség az azonos két szótagból álló szótő. A magyar nyelv mindig a szó elejét hangsúlyozza. A kiejtésbeli hangsúlyon kívül rendszerint a szó alapértelmének is a szó első része a meghatározója. Az ehhez járuló ragok, képzők, jelek csupán módosítják, de nem változtatják meg a szó alapértelmét.

Nyelvi rendszerünknek ez a jellegzetessége az ösztönös begyakorlás folytán az egyébként teljesen értelmetlen betűszavaknál is érvényesül. Ezért az összehasonlított két betűszó közvetlen észlelése alapján úgy tűnik, mintha a két fantáziaszó ugyancsak az alapszónak a továbbképzése lenne (DÓRI—DORIS, DÓRI—DORITOS). Ezért a vásárlóközönség körében a kétfajta megjelölés esetén az a téves következtetés alakulhat ki, hogy a DORITOS védjeggyel megjelölt azonos vagy hasonló áru egyfajta változata a DORIS védjeggyel megjelölt áruféleségnek (Pkf. IV. 20474/1976.41)

Jellegzetes példája ez az ügy annak, amikor az államigazgatósági hatóság megállapítja az összetéveszthetőséget, az elsőfokú bíróság tagadja, a másodfokú bíróság pedig újból megállapítja.

Vajon jogkérdés vagy ténykérdés különböző értékelése okozza ezeket az eltérő nézetekét? Vitathatatlanul ténykérdésről, mégpedig pszichológiai vonatkozású ténykérdésről van szó, ame41 SZENTPÉTERI: i. m. 18.

90