Palágyi Róbert: A magyar szerzői jog zsebkönyve (Budapest, 1959)
Tizenharmadik fejezet. A szerző honossága és a mű származási országa a szerzői jog szempontjából
2034/1927., P. 1. 3245/1928., P. I. 2989/1933., P. I. 4582/1927., v. ö- B. H. 119.) Nem mentesül a vendéglő üzembentartója ez alól a felelősség alól annak folytán, hogy a zenélést megakadályozni törekedett, de eredménytelenül. Az összeg kérdésénél a bíróság figyelembe vette azt, hogy a felperesi hivatalnak éppen hasonló esetek miatt kell nagyszámú és költséges ellenőrző szervezetet fenntartania, így kára nemcsak az egyes esetekben elmaradt zenedíj, hanem ennél több (III. ED.), amit a Pp. 206. § (3) bek. alapján a bíróság havi zenedíjban állapított meg. (16. P. 31.307/1955. Budapesti Főv. Bság.) 24. Kiadói ügylet. Tankönyv kiadására új szerződés kötendő, ha az első szerződés időtartama lejárt. Űj szerződés nélküli kiadás: bitorlás. A hatóság által megállapított jogdíjtételek kényszerítő jellegűek, tőlük a felek el nem térhetnek. A 98/1951. M. T. sz. rendelet idézett 12. § (2) bekezdése az illetékes minisztert szabályok alkotására jogosította fel, de nem jogosította fel a miniszter felügyelete alatt álló vállalatokat arra, hogy a rendelettől eltérő gyakorlatot folytassanak. Ez a gyakorlat magában véve „eltérő szabályoknak” akkor sem tekinthető, ha való volna az alperesnek az az előadása, hogy erről a gyakorlatról az illetékes miniszter tudomással bírt. Ezek szerint tehát 1955. november hó 1-ig nem voltak olyan „eltérő szabályok” a tankönyvkiadás terén, amelyek a 98/1951. M. T. számú rendelet 3. § (3) bekezdésének alkalmazását kizárták vagy korlátozták volna. Az 1955. november 1-én megjelent 98 1955. O. M. számú utasításnak visszamenőleges hatálya nincsen. Általános szabály ugyanis, hogy a jogszabálynak csak akkor van visszamenőleges hatálya, ha kifejezetten úgy rendelkezik, ez az utasítás azonban ilyen visszamenőleges hatályra vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz. Mindezekre tekintettel a szóban levő könyvek kiadására vonatkozó szerződés a 98/1951. M. T. számú rendelet 13. §-a értelmében 1955. április 21-én megszűnt, így az alneresnek 1955 őszén a kiadások előtt új szerződést kellett volna kötnie a szerzőkkel. A szerzőket képviselő felperes egymagában azt, hogy ilven szerződés hiányában a könyveket kiadták, illetőleg az új kiadásnál felhasználták, nem sérelmezte, csupán a szerzőket megillető díjazást követelte. Abból, hogy az alperesnek szerződés hiányában a kiadásra joga nem volt, következik, hogy ha az újabb kiadásnál a felperes által képviselt szerzők művét felhasználta, ezért a szerzőknek díjazást kell fizetnie. Az 500.560/1951. (Tg. É. VII. 11.) O. T. Á. H. számú rendelet 3. § (1) bekezdés értelmében az eredeti feldolgozásnak tekintendő közép- és általános iskolai tankönyvek szerzői munkadíja ívenként 1000 Ft. Ez a rendelet árhatósági rendelkezés, kényszerítő jellegű, tőle a bíróság csak annyiban térhetne el, amennyiben erre maga a rendelet lehetőséget ad. (16. P. 36.571/1955. Főv. Bság.) Az elsőfokú bíróság helyesen állapította me®, hogy az 1955. november 1-én hatályba lépett 98/1955. (O. K. 22.) O. M. számú 281
