Palágyi Róbert: A magyar szerzői jog zsebkönyve (Budapest, 1959)
Kilencedik fejezet. Végrehajtás a szerzői jogra
KILENCEDIK FEJEZET VÉGREHAJTÁS A SZERZŐI JOGRA (Szjt. 4. §) Törvényünk is engedményt tett a szerzői jog személyiségi jellegének, amikor kimondotta, hogy „a szerzői jog addig, míg magát a szerzőt vagy örökösét, vagy hagyományosát illeti meg, végrehajtás tárgya nem lehet. Végrehajtás tárgya csak az a vagyoni előny lehet, amely a szerzőt, örökösét vagy hagyományosát annak következtében illeti meg, hogy ő a szerzői jogot értékesítette vagy érvényesítette” (4. §). A szerző maga dönti el, hogy valamely művét a nyilvánossággal akár többszörösítés, akár nyilvános előadás vagy rádióleadás, vagy mechanikai készülékre való átvitel útján megismertesse-e, tehát közzétegye-e vagy sem? A szerzői alkotás fölötti önbírálatnak, ennek az intim lelki folyamatnak lezárását követi a szerző elhatározása: a nyilvánossággal való ismertetés, a közzététel. A szerző alkotását újból és újból vizsgálatnak veti alá, kutatja, vajon tartalomban és formában úgy sikerült-e a mű, ahogyan ő azt megalkotni kívánta? Amíg a szerző nem került önmagával sem tisztába, vajon végleges-e az írói mű szövege, végleges-e a zenei vagy képzőművészeti alkotás kialakított tartalma és formája, addig barbár intézkedés volna, ha bárkinek joga lenne belenyúlni az alkotó szerzőnek elhatározásába: közzétehető-e a mű vagy sem? Innen van, hogy a végrehajtó a szerzőnél talált alkotását tőle el nem viheti, azt zár alá nem helyezheti. Még a szerző örököseinél vagy hagyományosainál sem foglalható le a közzé nem tett írói vagy zeneszerzői kézirat vagy képzőművészeti alkotás. Kizárólag azok az anyagi igények foglalhatók le, amelyek a szerzőt az értékesítés folytán bárkitől megilletik. A bírói gyakorlat irodalmi és egyéb művészi természetű .szerződéses teljesítményt a szerzőtől végrehajtás segítségével ki 103
