F. Tóth Tibor (szerk.): Kutatás-fejlesztés és iparjogvédelem (Budapest, 1987)

Első rész - II. Szabadalom, know-how, újítás

vagy az előállítás vagy a használat során mutatkozó előnyöket kell figyelembe ven­ni (mindkét jogalapon történő díjazás tehát ki van zárva). Az újítás alapján gyártott és forgalomba hozott termék a fogyasztó vagy más gazdálkodó szervezet által való felhasználása nem tekinthető hasznosításnak. Az újítót — ettől eltérő megállapodás hiányában — az egyedi átadások esetén minden egyes átadásért megilleti az újítási díj; sőt: az ellenérték nélküli átadás esetén is. Ebben az esetben tehát — a hasznosítással ellentétben — megújuló díji­gényről van szó. Az újítási díj eredményarányosan jár; vagyis: csak azzal a feltétellel, hogy van hasznos eredmény, és annak arányában határozzák meg a mértékét. Az újítási díjat az újítást hasznosító, átadás esetén pedig az átadó intézmény köteles fizetni. Az újító tehát a jogszabály alapján mindvégig azzal az intézmény­nyel van jogviszonyban, ahová az újítási javaslatot benyújtotta. Az újítás átadása esetén az átvevő gazdálkodó szervezet a díjfizetési kötele­zettséget szerződés alapján átvállalhatja, és így az újítóval fennálló belső jogvi­szonyban az átadó helyébe léphet. Az újítási díj megállapításának alapvető módszere az újítási díjszerződés; en­nek hiányában az újítót megillető újítási díj megállapítása a bíróság által történhet. A rendelet — a gyakorlatban kialakult átlagok alapján — a hasznos eredmény százalékában meghatározza az újítási díj mértékének kiindulási értékét, amely a díjkulcsnövelő és -csökkentő tényezők figyelembevételével módosítható. A meg­határozott alsó határtól lefelé csak akkor lehet eltérni, ha az eredmény (vagy eljá­rás) kidolgozása az újító munkaköri kötelessége. E ,,jogi fogódzók", támpontok és egyben biztosítékok nyújtása lehetővé teszi az újítók reális igényekre való orientá­lását, az intézmények felelősségvállalásának bátorítását, a felesleges perek kikü­szöbölését, és ennek révén a szerződéskötés és a hasznosítás meggyorsítását. Az újítási díj ,,irányértéke” hasznosítás esetén az egy évi hasznos eredmény öt százaléka, átadás esetén az átadó intézmény által kapott ellenérték huszonöt szá­zaléka (a megfelelő ráfordításoknak az ellenértékből való levonásával). Az újítási díj minimális mértéke hasznosítás esetén az egyévi hasznos ered­mény két százaléka, átadás esetén a tíz százaléka. E minimális mértékű díjnál ke­vesebbet csak akkor lehet megállapítani, ha a megoldás kidolgozása az újító mun­kaköri kötelessége és nem minősül jelentős alkotó teljesítménynek. Az újítási díj legkisebb összege 500.— Ft. Ez az összeg — ha az újítási sza­bályzat magasabb határt nem állapít meg — abban az esetben is jár, ha az újítással elért eredmény (vagy eljárás kidolgozása az újító munkaköri kötelessége), és ha a minimálisnál magasabb díj nem indokolt. Az újítási rendelet példaszerűen meghatározza a legfontosabb díjkulcsnövelő és díjkulcscsökkentő tényezőket. Díjkulcsnövelő tényező, ha az újítás a tervidő­szak tudományos kutatási és műszaki fejlesztési főirányai körébe tartozik, vagyis az adott időszak legfontosabb kutatási-fejlesztési feladatainak a megoldását segíti elő. Az újítási rendelet kiemelt ösztönzésben részesíti az exportnövelő, illetőleg az importcsökkentő újításokat. 72

Next

/
Thumbnails
Contents