F. Tóth Tibor (szerk.): Kutatás-fejlesztés és iparjogvédelem (Budapest, 1987)
Első rész - VI. Kutatási-fejlesztési szerződések; licencia- és know-how-forgalom
létrejövő szellemi alkotások jogi sorsának a rögzítése. E részben részletesen a két legfontosabb szerződésfajtát mutatjuk be, a tág értelemben vett kutatási és a licenciaszerződéseket. Néhány közös jellegzetességre, az ezen a területen gyakori szerződésfajták sajátos vonásaira külön is kívánatos a figyelmet felhívni. Ilyen sajátosság mindenekelőtt a szerződések tárgyának specifikuma, az alkotások ,,nem anyagi” természete. Amíg egy fizikai dolgot egyidejűleg csak meghatározott — és rendszerint korlátozott — számú személy használhat, a „szellemi termék” felhasználása elvileg időben és térben korlátlan, párhuzamos felhasználásuk nemcsak lehetséges, de tipikus is. További, a jogi szabályozás során messzemenően figyelembe veendő sajátosság a szellemi alkotások létrehozásával és bevezetésével kapcsolatos — az átlagost meghaladó — magas fokú kockázat, bizonytalanság. Ez indokolja nevezetesen azokat a szerződési feltételeket, amelyek — a szokásos szerződési szankciók bizonyos háttérbe szorításával (pl. felelősség korlátozása) — a szerződő felek érdek- és kockázatközösségét hivatottak erősíteni. Ezeknek a szerződéseknek a bizalmi jellege és rendszerint hosszútávúsága alapozza meg azt — a szerződési feltételekkel szemben támasztott — követelményt, hogy nyújtsanak megfelelő kereteket a szerződő feleknek az ugyancsak az átlagost meghaladó intenzitású, szoros és állandó együttműködéséhez. 2. A kutatási szerződések a) A kutatási szerződések funkciói, fogalma, szabályozása Napjaink kutatási tevékenységének jellegzetes vonásai között a szakirodalom kiemeli egyrészt a kutatás és a termelés közötti kapcsolatok szorosabbá válását, a tudományos eredmények gyakorlati bevezetéséhez szükséges „átfutási idő” lerövidülését, másrészt az interdiszciplinaritásnak és a kutatások költségigényességének a növekedését. Főképpen ez utóbbi tényezők teszik szükségessé az állami beavatkozás, a tudatos állami kutatás-irányítás súlyának a növekedését. Az állami beavatkozás korszerű formái messzemenően felhasználják a szerződéses módszereket. Különösen a II. világháborút követően bontakozott ki a tőkés országokban (elsősorban az USA-ban és Franciaországban) az igazgatási (government) szerződések s ezen belül a kutatási szerződések alkalmazási gyakorlata, de a gazdasági reformok kapcsán a szocialista országokban is növekedett a szerződéses kutatás-irányítás jelentősége. A kutatási szerződések felhasználási területe igen nagy. A versenyképességét megőrizni vagy növelni kívánó gazdálkodó szervezetnek nincsenek meg mindig a műszaki fejlesztéshez szükséges személyi vagy tárgyi (műszer, információs bázis, laboratórium stb.) feltételei, ezért a fejlesztési problémák megoldásához „profi” kutató szervezet (intézet, egyetem stb.) segítségét, szakértő szolgáltatását kívánja igénybe venni. Amikor azonban a megoldás esélyei csak nagyon hosszú távon mutatkoznak, illetőleg a megoldás nem köthető kizárólag egy konkrét intézmény tevékenységi köréhez, mert ágazati, sőt népgazdasági jellegű, egy adott intézmény kevésbé vállalkozik a kutatással járó kockázat és a 174
