Lenkovics Barnabás - Székely László (szerk.): A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményeinek gyűjteménye 3. 1990-1996 (Budapest, 1998)

V. Szerzői jogbitorlás

alkotást is megilleti az oltalom és ennek felhasználási jogával a szerzői jogvédelem lehetősége és kötelezettsége is átszáll a munkáltatóra. A Ptk. 86. § (1) bekezdése szerint a szellemi alkotás törvényi védelem alatt áll, a 87. § (1) bekezdése szerint pedig akinek szellemi alkotáshoz fűződő jogát megsértik, a Ptk. 84.§ (1) bekezdésében meghatározott polgári jogi igényt támaszthatja. A felperesi álláspont szerint a fenti jogszabályok alapján alperes megsértette a felperes által készített építészeti alkotáshoz fűződő szerzői jogokat, mert a műszaki terveket jogosulatlanul felhasználta. A Ptk. 409.§ (3) bekezdése szerint a megrendelő a tervet csak a szerződésben meghatározott célra és esetben használhatja fel. Az alperes által épített újabb csarnokra azonban szerződést nem kötött felperessel és felperes a korábbi tervezési szerződésekben foglaltak újabb felhasználására engedélyt nem adott. Figyelemmel a 7/1978. Mt. sz. rendelet 84.§-ában hivatkozott 97.§ (1) bekezdésére, a jogosulatlan felhasználás miatt felperes keresettel élt alperes ellen és a Ptk. 84.§ (1) bekezdése e) pontja alapján 750.000,- Ft kártérítés, továbbá a kamatok, az általa lerótt 45.000,- Ft eljárási illeték és az ügy bonyolultságára figyelemmel felemelt jogtanácsosi munkadíj megfizetésére kérte alperest kötelezni. Alperes előkészítő iratában részletes védekezést terjesztett elő, amelyben többek közt előadta, hogy a kivitelezés folyamán kedvező árajánlat alapján az áttervezés vált szükségessé, az áttervezést a Ferrobeton végezte és az új épület már a meglévőtől északra került elhelyezésre. A csarnok tehát végül is nem a felperes által adaptált 31. AEV típusszerkezettel készült, hanem a Ferrobeton által áttervezett BVM típusú vázszerkezetből. Ezen kívül az engedélyezési tervdokumentáció késedelmesen történt leszállítását is kifogásolta és műszakilag részletes észrevételeket tett, amire a Bíróság jelen ítélet indokolásánál hivatkozik a 6. sorszámú előkészitő iratban foglaltakra. A fenti tényállás alapján szakértő meghallgatása mutatkozott szükségesnek. A szakértői szerv SzJSzT 6/1994. számú jegyzőkönyvében megállapította, hogy alperes a felperes által készített egyedi terv ismételt felhasználásával készítette a ten dokumentációt és ennek alapján építette meg a perbeli Hantarex csarnok bővítését. Ha a bővítés terveit a felperes készítette volna, akkor a tenezési díj megállapításánál abból kell kiindulni, hogy az új tenezés esetén ezeknek a ten eknek a díja 2.408.000,- Ft lett volna. Mivel egyedi ten' ismételt felhasználásáról lett volna szó, ebben az esetben felperest ennek az összegnek a 80%-a illette volna meg, ez pedig 1.926.000,- Ft-ot tesz ki. A fenti összegszerűség kialakításánál a szakértői szén mérlegelte azon alperesi előadást, miszerint az eredeti teneken változtatásokat eszközölt és ezért az Ő álláspontja szerint a felperes követelése megalapozatlan. A testület a tenek vizsgálata alapján 130

Next

/
Thumbnails
Contents