Lenkovics Barnabás - Székely László (szerk.): A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményeinek gyűjteménye 2. 1978-1989 (Budapest, 1991)

V. A szerzői jog megsértése

4. Filmrészletek felhasználása videoklipben G. P. és társa felperes — M. Gyár és társai alperes A joggal való visszaélés tilalma a munkáltató felhasználási jogára is kiterjed. A Fővárosi Bíróság a Szerzői Jogi Szakértő Testülethez a következő kérdéseket intézte: 1. A felperesnek a „Lidérc” című filmjéből jogában állott-e a IV. r. alperesnek a ,,Haley üstökös” című videoklip elkészítéséhez részleteket felhasználni, a fel­peresnek előzetes hozzájárulása nélkül, sőt tiltakozása ellenére. 2. Az átvett részletek alkalmazásának módja meghaladja-e a munkáltató felhaszná­lási jogának kereteit. (A felpersek előadása szerint a felhasznált részletek átvétele annyira eltorzítva történt, hogy az sem idézésnek, sem jogszerű felhasználásának nem minősíthető és az átvétel célja olyan mű létrehozására irányul, ami a mű eredeti művészi kompozíciójával összeegyeztethetetlen.) 3. Állapítsa meg a Szakértő Testület, hogy az átvétel milyen mértékű, és jogszerű felhasználás esetén a szakmai gyakorlat szerint a felperesnek azért milyen díja­zás jár. 4. Helytálló-e az alperesi érvelés, hogy a videoklip a Haley üstököstől való félel­met, a háborútól való rettegést fejezi ki, a felhasznált kisfilm koncepciójával azonos módon. Az eljáró tanács válaszai: ad 1. A) Annak megitéléséhez, hogy a felperesek rövidfilmjéből a IV. r. alperesnek jogában állt-e videoklipet készíteni néhány előkérdést tisztázni kell. a) A Lidérc című film mozi-film volt, a IV. r. alperes által hivatkozott 12/1970. (VI. 30.) MM sz. rendelet is az audiovizuális műveknek kifeje­zetten csak erre a válfajára rendelkezik. E rendelet 4. § (4) bekezd, szerint a gyártónak joga van ilyen filmekről egy másik ilyen rövidfilmet, továbbá diafilmet készíteni, a film egyes részeit pedig más filmen felhasználni. 65 Ü.i. sz.: 11/1986. 2.P.24.456/1987/3. Pf.lV.20.195/1988/11.

Next

/
Thumbnails
Contents