Lenkovics Barnabás - Székely László (szerk.): A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményeinek gyűjteménye 2. 1978-1989 (Budapest, 1991)
IV. A szerkesztő
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 100.000,— Ft-ot és ennek 1987. október 15-től járó törvényes mértékű kamatát. Kimondta, hogy a felmerült szakértői költség az alperest terheli. Az elsőfokú bíróság az ítélet indokolásában kifejtette, hogy a Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményét is figyelembe véve az adott mű az 1969. évi m. törvény (Szjt.) 5. § (3) bekezdésének hatálya alá tartozó gyűjteményes műnek minősül annak ellenére, hogy egyazon szerző műveiből való válogatást tartalmaz. Megállapította, hogy a válogatás egyéni, eredeti jellegű és a gyűjteményes mű szerkesztője lehet maga a szerző is. A bíróság álláspontja szerint a perbeli gyűjteményes mű önálló jogi oltalmat érdemel, és ezért a felperest ennek figyelembevételével illeti meg díjazás. A felek között nem volt vitás, hogy a mű terjedelme 20,74 szerzői ív, ezért a felperest az általa igényelt 8.000,— Ft/ív díj figyelembevételével annak 75%-a, tehát 124.465,— Ft illetné meg. Figyelemmel azonban arra, hogy a felperes 100.000,— Ft-ot igényelt, a bíróság az alperest ennek megfelelően marasztalta. A díj mértéke tekintetében figyelemmel volt az író nemzetközileg elismert tevékenységére és úgy látta, hogy a maximális díj alkalmazható. Az ítélet ellen az alperes fellebbezett. Fellebbezésében az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatását és 42.525,— Ft-ot meghaladó részében a kereset elutasítását kérte. Fellebbezése indokaként az elsőfokú eljárás során már kifejtett álláspontját ismételte meg és összegezte. A felperes az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítélet megfellebbezett rendelkezéseit helybenhagyta. ítéletének indokolásában rámutatott: A fellebbezés alaptalan. Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, és helyes jogi következtetésre jutott. Az Szjt. 5. §-ának (3) bekezdése szerint a gyűjteményes mű egészére a szerzői jog a szerkesztőt illeti meg, ez azonban nem érinti a gyűjteménybe felvett egyes művek szerzőinek önálló jogait. E jogszabályi rendelkezés a gyűjteményes mű fogalmát nem határozza meg. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint nem kizárt, hogy egy szerző már megjelent műveiből készült válogatás is gyűjteményes műnek minősülhessen, ha az a szerkesztés módja, vagy a válogatás jellege folytán új, eredeti meghatározott szemléletet fejez ki. Nem zárja ki ezt a minősítést az sem, ha a szerkesztő saját műveiből készült válogatás eredményeként alkot — e követelménynek megfelelő — gyűjteményes művet. A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleménye szerint a felperes korábban megjelent műveiből a felperes által készített válogatás nem mechanikusan időrendben történik, hanem egy központi gondolat köré csoportosítva. A művek sorrendje, egymásra épülve az író felfogásának a fejlődését illusztrálja. A válogatás új, eredeti, egy meghatározott szemléletet kifejező műnek minősül. 53