Lenkovics Barnabás - Székely László (szerk.): A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményeinek gyűjteménye 2. 1978-1989 (Budapest, 1991)

X. A szerzői jog megsértésének jogkövetkezményei

Ebből az okfejtésből következik, hogy az üres hanghordozók forgalma után be­folyt díj mind a szerzőknek, mind a velük együtt részesedő előadóművészeknek és a hangfelvétel-előállítóknak az arányos kárpótlására szolgál, a magáncélú má­solások miatt keletkező — és ezzel ugyancsak arányos — érdeksérelmük miatt. Ez a következtetés indokolja végülis a jogszabályban írt jogosultak körének a meghatározását. Az alperes a jogszabályban írt felhatalmazása folytán, a befolyt üres hanghordozó-díjakból a hangfelvételt előállítóknak járó részt a beavatkozónak juttatta. A beavatkozó részesedésének jogosságát — kis mértékben — a felperes nem vitatta, állítva azonban, hogy nagyobb részben a felperes a jogosult, mert a másolások is nagyobbrészt a rádióműsorból történnek. Helyesen utalt védekezésében az alperes és a beavatkozó arra, hogy a felperest a magáncélú másolások miatt nem érte érdeksérelem és ezért kívül marad a jogszabályban írt jogosultak körén. A perben vizsgált időszakban a felperes nem volt olyan előállítója hangfelvéte­leknek, hogy vagyoni érdekeit a másolások elterjedése, akár közvetve is (arányo­san) érinthetné és emiatt a külön díjazásra — akár részben is — igényt tarthat. A felperes által felhozott körülmények a műsorpolitika kialakításához tartoznak, és ezzel van összefüggésben az általa előállított hangfelvételek kiadásainak ala­kulása is. A jogszabály pedig nem a hangfelvétel előállításának ellenértékeként, vagy az emiatt felmerült kiadások térítéseként szabályozza a külön díjazás fel­osztását, hanem — a fentiek szerint — a magáncélú másolások hatásának kie­gyenlítéseként. A Legfelsőbb Bíróság ezért a keresettel érintett időszakra vonat­kozóan a felperes követelésének a jogalapján nem találta megállapíthatónak és az elsőfokú ítélet rendelkezését megváltoztatva a keresetet teljes egészében eluta­sította. Rámutat a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy az elbírálandó keresetet a felperes 6. sorszámú beadványában — az eredeti keresetét módosítva, az 1983. évi idő­szakra vonatkoztatva, határozott összegű marasztalás iránti igényben jelölte meg. Az ítélet rendelkezése ezt az érvényesített követelést bírálhatta el. Nem tárgya a,pernek az érvényesített követelésen túl, a jövőre vonatkozó követelés jogalapjának eldöntése. 135

Next

/
Thumbnails
Contents