Lenkovics Barnabás - Székely László (szerk.): A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményeinek gyűjteménye 2. 1978-1989 (Budapest, 1991)
VII. Kiadói szerződés
szerző hajlandónak mutatkozott arra, hogy az alperes által kijelölendő szerkesztő — aki az egyik szaklektor volt — kívánságainak megfelelően saját kéziratát átdolgozta. A lektor felvette a szerzőkkel a kapcsolatot, és dr. B. I. kivételével valamennyi szerző hajlandónak mutatkozott saját kéziratának a lektor által javasolt formában való átdolgozására. Ez elől azonban dr. B. I. kitért, továbbra is saját elképzelését említette, ezért a lektor szerkesztői megbízatásáról 1984. december végén lemondott. Az alperes jelentős — 100 000,— Ft feletti — befektetést eszközölt már a munkában, elkészültek az illusztrációk, a fotóművészdíjazását kifizette. Az alperes hajlandó lett volna a munkát megjelentetni, amennyiben a szerzők a lektor által javasolt módosításokat elvégzik. A munka ugyanis 2/3-ad részben készen volt, a lektor által javasolt módosítások 1/3-ad részét érintették. B. felájánlotta, hogy elkészíti dr. B. I. részét is, az alperes azonban az adott körülmények között nem látta biztosítottnak a monográfia megjelentetését, ezért 1985. január 16-án a szerzőkhöz írt levelében az 1/1970. (III. 20.) MM sz. rendelet (R.) 17. § (2) bekezdésére hivatkozással a szerződéstől elállott. A felperes álláspontja szerint az alperes köteles az elvégzett munka után járó tiszteletdíjat megfizetni, mert a R. 17. § (2) bekezdés szerinti feltételek nem állnak fenn. Ezért 1985. május 7-én B. szerző nevében a 106/1952. (XII. 31.) MT sz. rendelet 10. § (1) bekezdés, 15. § alapján felperesként a Sz. Hivatal kérte az alperest 15 000,— Ft szerzői jogdíj és kamatai megfizetésére kötelezni. Az alperes kérte a kereset elutasítását. Álláspontja szerint a ,,Kőszeg” c. monográfia olyan egységes egészet képező mű, amely külön részekre nem bontható, így az annak megírására vállalkozó négy szerző egyetemlegesen felel azért, hogy a leírt kézirat a szerződésnek megfelelő kiadásra alkalmas legyen. A munka azonban a lektori vélemények szerint átdolgozásra szorult, az átdolgozásra tett kísérlet eredménytelen maradt, így a mű kiadása a szerzők hibájából hiúsult meg. A lefolytatott bizonyítás eredménye alapján a Fővárosi Bíróság az alperes érvelését nem találta megalapozottnak. A R. 17. § (2) bekezdés értelmében nem illeti meg a szerzőt díjazás, ha a kiadó a szerződéstől azért állt el, mert a szerző a kéziratot a szerződésben megállapított határidőre nem szolgáltatta, vagy a kijavítást alapos ok nélkül megtagadta, vagy azt határidőre nem végezte el. A négy szerző közül három, közöttük B. is, hajlandónak mutatkozott az alperes által felkért szerkesztő szempontjai szerint saját kéziratát átdolgozni. Az alperes elismerte, hogy amennyiben a szerkesztő kívánságának a negyedik szerő is eleget tesz, a kéziratot megjelentette volna. Annak nincs különösebb jelentősége, hogy az elkészült kézirat a szinopszistól eltért, mert ez rendszerint a művek többségénél előfordul. A lektorálásnak az a feladata, hogy az elkészült művet szakmai szempontból elbírálja, hogy az kiadásra alkalmas-e. Az egységes mű elkészültét a tanúk egybehangzó vallomása alapján az egyik szerzőtárs, dr. B. I. magatartása hiúsította meg, aki mereven ragaszkodott saját elképzeléséhez és nem volt hajlandó az alperes 105
