Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 6. Matematikusok, az oktatás, a gépészet és a villamos vontatás alkotói, kiváló lisztvegyészek (Budapest, 1986)

Pekár Zsuzsa - Pénzes István: Pekár Imre

formálásban. Ilyképpen tág tere volt az üzleti érdek kibontakozásának. Legtöbbször tehát a kimondott vélemény nélkülözte az elfogulatlanságot.

Valamiféle tárgyilagosság akkor kezdett kibontakozni, amikor a búzavásárlásnál az űrmértéket súlymértékkel kezdték helyettesíteni. Rájöttek, miszerint egy véka búza tömege nem mindig egyforma. Egy mérőedény jó búza tömege nagyobb, mint a silány minőségűé. Erről egyébként az 1855-ben megjelent (az előző fejezetben már hivatkozott) Stephens-féle ,,Mezei gazdaság könyve” II. kötetében (375. p.) a következőket olvashatjuk:

„Végül szükséges, hogy a gazda gabonája súlyát is ismerje, mivelhogy a nehezebb gabonáért nagyobb árt várhat és kérhet, mint a könnyebbért. Azonfelül a gabona súlyáról a föld minősége iránt is tájékoztathatja magát, s a szerint azon gabonaféléket, mellyeket földjén a legnagyobb mennyiségben s a legjobb minőségben díszlenek, könnyebben megválaszthatja. E végre minden rendesebb gazdaságban kellene lenni egy jó tizedmérlegnek.”

Az előzőekben nem hektolitersúly-mérlegről van szó, hanem egyszerű tizedes mérlegről, melyre ha a gazda búzával teli zsákot állított, különböző nagyságú súlyt mérhetett. Található az irodalomban59 olyan — kellően nem dokumentált ! — vélemény, mely szerint az első hektolitersúly-mérleget Széchenyi István szerkesztette. Hozzátehetjük, hogy — Korizmics László (1816—1886), Benkő Dániel (1799—1883) és Morócz István (1816—1881) által hazai körülményekhez átdolgozott — fönt nevezett „Mezei gazdaság könyve” a francia mértékegységek között (T. I. 514. p.) említi a hektoliter fogalmát. Azonban, az előző idézetből következik, búzaminőség-mutatóként még nem használja.

Am folytassuk a fejlődés követését!

1858-ban hagyta el a nyomdát az előzőekben már idézett „Mezei gazdaság könyvé”-r\ek V. kötete. A lisztvizsgálatról az alábbiakat közli a kitűnő mű: „Váljon helyesen van-e őrölve a liszt, meg lehet ítélni, ha az ember felfog egy keveset a kezébe, s hüvelyk és mutató ujjai közt gyengén dörzsöli: ha kellemesen siklik, nem tapadós, nem érdes, akkor jól van őrölve. Ha malomkövek igen közel igazitvák egymáshoz, úgy a liszt nagyon megőrlődik, vagy amint mondják: megég; ilyenkor kenőcsös, zsíros tapintata van, s rosszul kél a kovásszal vagy élesztővel. Ellenben ha igen messze állnak egymástól a malomkövek : a szem nagyon betódul a felső kő közép lyukánál s ott összetörik a nélkül, hogy egy részének tökéletesen lehámlanék a héja; a miért is ilyenkor a korpa vastag, érdes és súlyos, miután sok lisztrész marad benne, mi ennélfogva veszendőbe megyen.

Ha a goromba széles korpát közelebbről vizsgáljuk, s úgy találjuk, hogy az egészen csak felbőrből vagyis a búzaszem hámjából áll, s legkisebb fehér lisztes anyag sincs hozzá ragadva, akkor fel lehet tenni, hogy a gabona jól meghajaltatott, s az ily korpa, ha feldobjuk a levegőbe, könnyen szállong a földre, mint a csendes havazás. Az apró finom korpán mindig látható a búzaszem beinek hozzá ragadt része, mert az a szem völgyeletéből szám ázik, a honnan a kő nem bírja lehántani a héjat.

566