Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 6. Matematikusok, az oktatás, a gépészet és a villamos vontatás alkotói, kiváló lisztvegyészek (Budapest, 1986)
Pekár Zsuzsa - Pénzes István: Pekár Imre
Emma első és egyetlen szerelme maradt élete végéig, mert meg tudta valósítani azt az eszményképet, melyről fiatal kora óta álmodozott . Kőrútjai után Debrecent és környékét találta legmegfelelőbb kiindulópontnak. Debrecen már a 16. sz. óta Kelet-Magyarország kereskedelmi központját, a mezővárosi fejlődés csúcsát jelentette, és valamennyi oppidum között a leggazdagabb volt. Pékár Imre már rég nem járt Debrecenben és az azóta történt rohamos fejlődés: ,,új épületek, vállalatok, vasút, gőzmalom, cukorgyár, fürdő, gázvilágítás, kényelmesebb házak és egyéb közjólétet előmozdító tényezők” meglepték és arra indították, hogy az ,,aranylábú Debrecenben” próbáljon szerencsét. Felkereste tehát Szabó Lajos rőfös kereskedőt, aki egy év előtt Angliában arra ösztökélte, hogy hazatérjen. Szabó Lajos szívélyesen fogadta és bemutatta őt sógorának, Csanak József fűszerkereskedőnek, aki Debrecen leggazdagabb emberének számított. Üzleteik mellett évek óta vezették közösen és nagy sikerrel a debreceni István Gőzmalmot, melynek igazgatói voltak. Ma már úgy tűnik, hogy ők voltak az egyedüli debreceni kereskedők, akik fel tudták mérni, hogy a malomipar Magyarországon olyan fellendülés előtt áll, amely már szakképzett vezetést igényel és ezért le is mondtak igazgatói tisztségükről. Amikor Pékár Imre náluk jelentkezett, már csak átmenetileg, az új igazgató véglegesítéséig irányították a gőzmalmot. Csanak Józsefnek úgy látszik azonnal megtetszett az elegáns (4. ábra) külsejű, vállalkozó kedvű, nyugati gyakorlattal rendelkező fiatalember, aki előadta terveit, és bemutatta a körlevelet, mellyel gépészeti irodáját propagálta, mert ahogy azt Pékár Imre Emmának 1863. VIII. 8-i levelében írja: „egyenesen felszólított, hogy tegyem át irodámat Pestről Debrecenbe és vállalnék a Debreceni Gőzmalom Társulatnál egy úgynevezett technikai főfelügyelőséget addig, amíg saját üzletem nem megy; ez kevés időt kívánna párszor átnézni hetente a gépezetet — erre azonban saját tervemmel álltam elő, mely egy kis műhely kezdéséből állt, hol a még mai nap is elkerülhetetlen gépeszközöket gyártanám. Ennek igen megörültek, mivel még Debrecenben ilyen szerű gépész fajta ember nincs; kikocsiztunk a gőzmalomba, be lettem mutatva az igazgatónak, az elnöknek, és ki sine cura hivatalomért 5—600 Ft.-ot ajánlottak fel. Ezt én feltételesen el is fogadtam és részükről is még a választmányi gyűlés elé kell terjeszteni; megjegyzem, hogy ez a hely előttem az itteni ref. akadémiának phisika tanára által volt betöltve, továbbá, hogy ez időkötelezettséggel nem jár és ők ezáltal mintegy consolidálni akarnak Debrecenben ilyen magamszerű embert, végre kevés időt igényel és bizonyos nevet és ösmeretséget adna saját magánügyeim előnyére.” Nagy segítséget nyújtott neki legidősebb bátyja, Károly, MÁV-tisztviselő Aradon, aki Debrecenbe sietett, hogy öccsének ott összeköttetéseket szerezzen. Bemutatta ismerőseinek és a nagyon gazdag Schwartz házaspárnak, akik szívélyesen fogadták annál is inkább, mert a fiatal Schwartz-cal már a londoni kiállításon megismerkedett, ők ajánlották be Degenfeld grófnak, aki szintén 524
