Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 6. Matematikusok, az oktatás, a gépészet és a villamos vontatás alkotói, kiváló lisztvegyészek (Budapest, 1986)
Pekár Zsuzsa - Pénzes István: Pekár Imre
pályáját. Az angol,,iparszellem" megvalósítása Magyarországon egyik jellemző törekvése lett. 1859. XII. 9-én írt levelében így számolt be a lincolni gyárba való megérkezéséről: ,,E gyárat szeretteim, ne képzeljétek úgy, mint az eddig látottakat, nem egy épület ez egyedül, egy város, a legkülönfélébb és nagyszerű számtalan épülettel és készületekkel. A tér, melyet elfoglal, az az a mennyit eddig láttam, legalább négyszer olyan mint Rozsnyó piaca, közepén egy nem igen nagy folyóval, de amelyet az angol iparszellem és ügyesség nagyon jól bír felhasználni, hajókázni, míg a folyó mellett a vaspálya a gyár számára épített ága fut be az udvarra, úgy hogy a gépeket ott mindjárt felpakolhatják. — Az esztergályos és lakatos műhely óriási nagy (pompás táncterem lenne) és fedelét mely üvegből van gyönyörű mívű gerendázat (Dachstuhl) tartja, az egész vékony vasrudakból állva mint egy a levegőben függni látszik. — Nagyszerű a katlanos kovácsműhely, az öntöde. Ami az idegennek igen feltűnő az egy szép nagy — majd olyan hosszú mint a Berzéti utca — épület. — Az egész fodros czinezett vas pléhből van üveg hajazattal, ez az asztalos műhely. E mellett van a gyár saját gázkészítő műhelye. Az udvarról minden oldalról építeni látni új nagy műhelyeket, köztök egy szép tornyos épületet az iroda számára. — És ez mind mind két ember műve, akik körülbelül 20 év előtt 10—12 munkással apró vaseszközöket kezdtek önteni! e két ember Clayton és Shutleworth.” Pékár Imrét ajánlólevele alapján a gyár igazgatója, Allsoph úr szívélyesen fogadta, de tárgyalni nem tudtak egymással, minthogy Pékár Imre egy szót sem tudott angolul, az igazgató pedig nem értette sem a német, sem a francia szót, A problémát a gyár új ,,companistája” oldotta meg, aki beszélt németül, de átnézve a német bizonyítványokat egyben közölte, hogy pillanatnyilag nem áll módjukban alkalmazni őt, mert a rajzteremben nincs már hely. Pékár Imre erre habozás nélkül válaszolta, hogy hajlandó mint lakatos munkapad mellett is dolgozni. Ezt viszont örömmel vették és így 1859. XI. 15-én munkába állhatott olyan megegyezéssel, hogy bérét utólag, munkája alapján fogják megállapítani.... A levél folytatása sajnos hiányzik, sőt 3 évre kiterjedő angliai tartózkodásáról sem maradt fenn további levelezés. (Pékár Imre hagyatékában szereplő 10 láda könyvet és feljegyzést ui. 1945-ben sajnálatos módon részben a MÉH-nek adták le, részben gvújtósnak használták fel. Csak néhány köteg levelet, iratot, és naplótöredéket sikerült megmenteni, amely most ezen életrajz forrását képezi.) Családi szájhagyomány szerint azonban Pékár Imre gyors és váratlan nagy karriert futott be Angliában. Rendkívüli nyelvtehetségével és szorgalmával rövid idő alatt megtanult angolul és a munkapad mellől sikerült megoldania egy olyan problémát, mellyel az angol szakemberek nem tudtak megbirkózni. Ez után már mint mérnök dolgozott tovább és nagy megbecsülésben részesült. Fennmaradt egy ún. „Suscription Card”, melynek bejegyzései szerint 6 hónapig a „Mechanics Institute, Leiston”-ban járt, majd a M. Tud. Akadémia levélből
